Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Accident car crash with bicycle on road
Nyitókép: Getty Images / Witthaya Prasongsin

Segítség helyett vetkőztetni kezdte az elgázolt bringást a vétkes sofőr

Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a volt Hajdú-Bihari rendvédelmi dolgozóval szemben, aki tavaly szeptemberben elgázolt egy biciklist, majd levette eszméletlen áldozatáról a fényvisszaverő mellényt, hogy elkerülje a felelősségre vonást.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatosan a 24.hu portálnak azt nyilatkozta, hogy a több bűncselekménnyel is vádolt férfi tagadta a bűnösségét. A vádirat szerint a harmincas éveiben járó férfi az ominózus hajnalon autóval tartott a szolgálati helyére, amikor lakott területen kívül, egy egyenes vonalvezetésű útszakaszon utolérte az előtte kerékpárral szabályosan közlekedő személyt.

A férfi nem tartott megfelelő követési távolságot és a kocsija jobb elejével a kerékpár hátsó kerekének ütközött, amelynek következtében a biciklis az úttest jobb oldala mellett lévő füves vízelvezető árokba esett és eszméletét vesztette. A balesetet követően a sofőr kiszállt a gépkocsijából, odament az eszméletlenül fekvő áldozatához, de ahelyett, hogy segített volna neki inkább azon tüsténkedett, hogy elkerülje a későbbi felelősségre vonást.

Levette áldozatáról a fényvisszaverő mellényt, illetve a kerékpár első és hátsó lámpáját, majd azokat a helyszíntől megközelítőleg 14 méterre, egy fa tövében elrejtette.

A férfi csak ezt követően telefonált a segélyhívó szolgálatnak és ekkor tett bejelentést a balesetről. A baleset okozója a mentőszolgálattal valótlanul azt közölte, hogy a kerékpár nem volt kivilágítva, majd ezen kijelentését a helyszínen intézkedő rendőrnek is megismételte azzal, hogy a biciklisen sem látott semmilyen fényvisszaverő eszközt.

A rendvédelmi dolgozó az alaptalan nyilatkozatával hamisan vádolta a biciklist a KRESZ több rendelkezésének megszegésével a hatóság előtt, és így a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének szabálysértésével. A baleset következtében a kerékpáros zúzódásokkal és többszörös csonttörésekkel járó, nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A nyomozó ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével, közúti baleset gondatlan okozásának; valamint szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétségével vádolja a férfit.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Az amerikai gazdaság olyan csapdába került, amiből nincs kiút – de ezen nagyot nyerhetsz most

Az amerikai gazdaság olyan csapdába került, amiből nincs kiút – de ezen nagyot nyerhetsz most

Az amerikai gazdaságban egyszerre látszik a lassulás és az, hogy a pénzügyi piacok egyelőre meglepően jól viselik a feszültségeket. A Federal Reserve kamatpolitikája, a bőséges likviditás fenntartása és az állam finanszírozási igénye azonban egyre szorosabban fonódik össze, miközben a hosszú hozamok mind nagyobb önálló szerepet kapnak. Ez izgalmas helyzetet teremt a tőzsdéken és a piacokon, ahol a megszokott kapaszkodók mellett új összefüggések és kockázatok kezdenek meghatározóvá válni, ami nagyon különleges befektetési lehetőségeket is jelent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×