Infostart.hu
eur:
375.49
usd:
318.03
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: police.hu

Kihasználta a sofőrök figyelmetlenségét, sorozatban lopta az autókat, motorokat

A tolvaj mindent vitt, amit ért, nem csak járműveket. Bujkált, de a rendőrök így is megtalálták – egy ágyneműtartóban.

Az ügy úgy kezdődött, hogy tavaly október 27-én egy autótulajdonos a frissen vásárolt kocsiját lezáratlanul, az indítókulccsal és az adásvételi szerződéssel az utastérben hagyta magára. Amikor észrevette, hogy eltűnt, keresni kezdte, és hamar meg is találta, épp akkor, amikor valaki használta. A tolvaj elmenekült, de az autót hátrahagyta, így az visszakerült a gazdájához.

A rendőrök hamar azonosították és az eset másnapján őrizetbe vették a tolvajt, akinek addigra már fél tucat bűncselekmény volt a számláján. Tavaly júliusban ellopott egy lezárt biciklit, augusztusban egy parkoló autóból vitt el egy láncfűrészt Garánál, szeptemberben pedig egy motorkerékpárt tulajdonított el. Októberben újra egy autót lopott Baján – mindkét esetben benne hagyták a kulcsot a tulajdonosok. Előfordult olyan eset is, amikor baromfikat – három tyúkot és egy kakast – lopott el az egyik tanya udvarából. Máskor egy lakatlan tanya ablakán mászott be és elvitt mindent, amit csak tudott: autóalkatrészeket, gázpalackokat és különféle elektromos szerszámokat.

A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert sejtették, hogy bujkál. Nem kellett sokáig keresniük, végül egy ágyneműtartóban találták meg. Előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették. Kiderült, hogy több esetben társa is volt, egy 23 éves férfi, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki. Az eljárást a napokban befejezték a rendőrök és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×