Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Parent is holding her little girls arm and is about to use violence. Representing child abuse and domestic violence.
Nyitókép: simarik/Getty Images

Aljas módszerrel akarta visszaszerezni a gyerekeit a nevelőszülőktől

A Kaposvári Járási Ügyészség hamis vád és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki bántalmazással vádolta a gyermekei nevelőszüleit, állításait pedig megrendezett hang- és videófelvételekkel próbálta bizonyítani.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a húszas éveiben járó nő két gyermekét a gyámhivatal 2021 októberében nevelésbe vette, majd nevelőszülőknél helyezte el. A vádlott szülői felügyeleti joga innentől kezdve szünetelt, a kijelölt hétvégéken azonban ellenőrzés nélkül tarthatta a kapcsolatot a lányaival.

Az egyik ilyen alkalmat a nő – mivel arra számított, hogy a gyermekei így majd visszakerülnek a gondozásába – arra használta ki, hogy az ekkor nyolc és öt éves lányait rávette arra: a nevelőszüleikről valótlanul azt állítsák, hogy bántalmazták őket.

A gyermekek bántalmazásra vonatkozó alaptalan állításairól a nő ezután felvételeket is készíttetett, amelyeket eljuttatott a hatóságokhoz, így a vádlott koholt bizonyítékai alapján büntetőeljárás indult.

Miután a nyomozás során fény derült az igazságra és a nevelőszülőkkel szemben indított eljárást megszüntették,

a nőnek most hamis vád, illetve kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság tiltsa el őt minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól és tevékenységtől, egyúttal szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát a gyermekei vonatkozásában – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×