Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Unsplash.com

Vádat emeltek az Erzsébet téri késelő ellen

Pillangókéssel szúrta meg áldozatát.

Vádat emeltek azzal a 18 éves férfival szemben, aki 2023. február 18-án éjszaka csoportos dulakodás közben pillangókéssel megszúrt egy másik fiatalt, aki emiatt életét vesztette - közölte a Fővárosi Főügyészség. A dulakodásban részt vevő további két fiatal ellen csoportos garázdaság a vád.

A vádirat szerint a két társaság tagjai szóba elegyedtek az V. kerületi Erzsébet téren. Az egyik társaság tagja volt többek között a sértett, valamint egy 17 éves és egy 18 éves fiatal, a másik társasághoz tartozott egy másik 18 éves fiatal férfi, ők hárman az ügy vádlottjai.

A két 18 éves vádlott összeszólalkozott, amelyből dulakodás lett, ehhez csatlakoztak társaságuk tagjai is. A verekedés közben a 18 éves vádlott a zsebéből elővett egy pillangókést, és a sértettet nagy lendülettel megszúrta. A késelő és a sértett is a földre zuhant, ekkor a másik két vádlott a felálló és menekülni próbáló támadóhoz lépett, őt a földre lökték, és bántalmazták. Ezután a vádlottak a sértetthez léptek, de amikor a késelő ismét megpróbálta elhagyni a helyszínt, még egyszer ellökték, és a 17 éves ismét megütötte - ismertette a főügyészség.

A sértett a kórházi ápolás ellenére pár nappal később életét vesztette. A Fővárosi Főügyészség a korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló fiatalt emberölés bűntettével, a másik két vádlottat csoportos garázdasággal vádolja - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×