Infostart.hu
eur:
355.86
usd:
308.46
bux:
133710.4
2026. június 9. kedd Félix
Lezárták a dunavecsei szoborrongálás ügyét.
Nyitókép: Police.hu

Lezárult a dunavecsei szoborrongálás ügye

A dunavecsei férfi 1,2 milliós kárt okozott dühében az egyházközségnek, vádemelést javasolnak a nyomozók.

Mint arról az Infostart is beszámolt korábban, 2023. május 19-ére virradóra, valamint 2023. december 31-én hajnalban egy ismeretlen megrongált egy vallási műalkotást: a Medjugorjei Szűzanya szobrát, amely egy dunavecsei korforgalom közepén látható.

A Police.hu-n azt írja a rendőrség, hogy a nyomozók a rövid időn belül beazonosították és őrizetbe vették a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves román állampolgárt. A férfi először tagadta bűnösségét, ám később beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy első alkalommal ittasan sétált, és amikor a körforgalomhoz ért, kővel dobálta meg a szobrot. Szilveszterkor pedig összeveszett a feleségével, majd felpattant az anyósa kerékpárjára, hogy kiszellőztesse a fejét. Amikor biciklizés közben a város szélén lévő körforgalomhoz ért, egy baltával ráütött a szobor fejére, ami összetört.

A műalkotást mindkét alkalommal több százezer forintért tudták csak helyreállítani.

A jelenleg már szabadlábon védekező külföldi ügyében a nyomozás befejeződött. Ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat vádemelés javaslatával adták át a helyi ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Igencsak beszédes, milyen eltérő stratégiával lett sikeres a három AI-nagyhatalom

Igencsak beszédes, milyen eltérő stratégiával lett sikeres a három AI-nagyhatalom

Egy új AI-modell mögött ma már nemcsak kutatók és mérnökök állnak, hanem erőművek, félvezetőgyárak, tőzsdei befektetők, jogászok és kormányzati stratégiák is. A mesterséges intelligencia a 2020-as évek közepére geopolitikai tényezővé vált. Az Egyesült Államok vezet, de ennek megvan az ára. Kína gyorsan zárkózik fel, de csak korlátok között. Az Európai Unió pedig szabályoz, miközben a versenyben lemarad. A jövőt meghatározó nagy kérdés azonban egészen más lesz.

„Nagyon nagy disznóság történt” – miniszteri válasz az Országgyűlésben

A nyugat-magyarországi azbesztszennyezésről, egy Pécs melletti fejlesztésről, a TeSzedd! akcióról, a szentendrei HÉV fejlesztéséről, és a tiszaújvárosi CCGT-beruházásról is beszéltek a képviselők a hétfői kérdések során az Országgyűlésben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.09. kedd, 18:00
Grexa Liliana
országgyűlési képviselő, ukrán nemzetiségi szószóló
Védett ár az üzemanyagokra: fontos rendeletmódosítás jelent meg

Védett ár az üzemanyagokra: fontos rendeletmódosítás jelent meg

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendeletben módosította a biztonsági kőolajtermék-készletek felhasználásának szabályait, amelynek lényege a készletértékesítési és nagykereskedelmi árak emelése. A benzin nettó készletértékesítési ára 270,25 forintról 283,45 forintra, a gázolajé 300,48 forintról 310,47 forintra nő literenként. A kormány ezzel a piaci folyamatokat kívánja lekövetni, feltehetően azért, hogy csökkentse a stratégiai készletek későbbi visszapótlásából eredő finanszírozási veszteséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×