Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
315.57
bux:
149659.65
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
railway, train lines moving effect
Nyitókép: danm / Getty Images

Lopás, rongálás - Már a vasúti légvezeték sem szent

Jelentős értékre elkövetett lopás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vettek három nógrádszakáli férfit, akik ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti vasúti légvezetéket, amivel 20 millió forint lopási és 1,5 millió forint rongálási kárt okoztak.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel a police.hu-n azt írta, a Magyar Államvasutak Zrt. dolgozóinak bejelentése alapján ismeretlen elkövetők ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti nyílt vasúti pályaszakasz mellett húzódó, 4,5 kilométer hosszú légvezetéket.

A tájékoztatás szerint a tolvajok a vezeték fa tartóoszlopait - 36 darabot - láncfűrésszel kivágták, és a kidöntött póznákról levágták a vezetéket. Ezzel az elkövetők 20 millió forint lopási és 1,5 millió forint rongálási kár okoztak. Azzal nem számoltak, hogy a kivágott oszlopok egy része a sínekre dől, amely így veszélyeztette a szerelvények biztonságos közlekedését, valamint a nyílt vonali sorompókezelő elérhetetlenné vált, így őt nem lehetett értesíteni a szerelvények érkezéséről.

Azt írták, a bejelentést fogadó szécsényi nyomozók március 6-án nógrádszakáli lakásukon elfogták a 26, 29 és 34 éves férfiakat, akik kihallgatásukon a bűncselekményeket elismerték. Vallomásuk szerint február 29-én pénzszerzési szándékkal először az oszlopra mászva kezdték el lecsipkedni a légvezetéket, de a fárasztó és lassú módszer helyett másnap inkább a faoszlopok kivágása mellett döntöttek. Így is másfél napig tartott a lopás, 15 alkalommal fordultak az autóval, amíg elszállították egyikük házához a vezetékeket, amelyekről leégették a szigetelést, és szelektálták a réz, alumínium és acél összetevőket. A rendőrség a vezeték egy részét lefoglalta, az elkövetőket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×