Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
326.65
bux:
142923.6
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Pexels.com

Ügyfélbarát változás a fogyasztóvédelemben, könnyebben lehet majd pénzhez jutni

Január 1-jétől kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a békéltető testületek.

Január 1-jétől kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a békéltető testületek, ha a fogyasztó kérelme megalapozott és az érvényesíteni kívánt igény nem haladja meg a 200 ezer forintot. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint az általa működtetett Budapesti Békéltető Testület a jogszabály kiterjesztését szorgalmazza a kisvállalkozásokra is.

A BKIK szerdai közleményében felhívta a figyelmet, hogy az idén életbe lépett változások között az egyik leglényegesebb, hogy

a békéltető testületek 200 ezer forint értékhatár alatt kötelező érvényű, a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket hozhatnak.

A határozat ellen nincs fellebbezési lehetőség, de a bíróságtól kérhető annak hatályon kívül helyezése - jelezte a kamara.

A békéltető testületekhez egyelőre magánszemélyek, illetve néhány speciális jogállású szervezet - civil szervezetek, egyházi jogi személyek, társasházak és lakásszövetkezetek - nyújthatnak be kérelmeket.

A BKIK és a Budapesti Békéltető Testület jogszabály-módosítási javaslatot nyújtott be az Igazságügyi Minisztériumnak annak érdekében, hogy az egyéni vállalkozóknak, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük békéltető testülethez fordulni, mert korábban a budapesti testület és a kamara évente többszáz kisvállalkozót segített a gyors és peren kívüli megegyezésben - közölték.

A BKIK a fontos változások között említette azt is, hogy idén már régiós szinten működnek tovább az alternatív vitarendezési fórumok. A fogyasztók kérhetnek személyes meghallgatást a nem régióközpont vármegyeszékhelyeken, valamint a vármegyeszékhelynek nem minősülő megyei jogú városokban is, így a korábbi 20 helyett már 27 helyen kerülhet sor békéltető testületi meghallgatásra.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×