Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.13
bux:
148784.68
2026. november 4. szerda Károly

Virágok pusztításával nyitott, és onnan már nem volt megállás

A Hatvani Járási Ügyészség a közelmúltban emelt vádat azzal az emberrel szemben, akiről nem mondható el, hogy szereti a virágot.

A vádirat szerint a 33 éves férfi először 2021. augusztus 11-én éjjel törte össze minden ok nélkül Csány községben az ottani szociális intézmény előtti lovasszekéren dekorációs célból elhelyezett virágládákat, melyekből a beültetett begóniákat a földre borogatta – olvasható a Heves Vármegyei Főügyészség közleményében.

Ezt a cselekményét – ittas állapotban – 2022 nyarán és őszén többször megismételte, rongálásainak hatókörét kiterjesztve immár az iskola, valamint a polgármesteri hivatal környékére is.

A virágládák feldúlásával a terhelt összességében több mint nyolcszázezer forintos kárt okozott a helyi önkormányzatnak. Az egyes cselekmények alkalmasak voltak arra, hogy a község lakói körében riadalmat és megbotránkozást keltsenek.

A vádlott mindezek mellett tavaly nyáron több parkoló gépkocsit is megrongált a községben, az egyiknek például egy pénzérmével összekaristolta a hátsó ajtaját, míg egy másikat több alkalommal kövekkel dobált meg.

A céltalan rongálások mellett a férfi rendszeres haszonszerzésre törekedve lopásokat is elkövetett Csányban,

ahol betört egy fagylaltozóba, továbbá erőszakkal felnyitott egy lakókocsit és egy büfékocsit.

Végül a bíróság – ügyészi indítványra – újabb, hatvani betöréseket követően elrendelte a letartóztatását. Ez a kényszerintézkedés jelenleg is fennáll.

A járási ügyészség többrendbeli rongálással, garázdasággal és dolog elleni erőszakkal megvalósított üzletszerű lopással vádolja az elkövetőt. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság ítélje két év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra a beismerésben lévő vádlottat, egyben alkalmazzon vele szemben vagyonelkobzást a lopásokból származó hasznának megfelelő összeg erejéig.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×