Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: NAV

Milliárdos összeget csaltak el, amiből luxusban lubickoltak – videó

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, ami 2013. és 2019. között egy olyan számlagyárat működtetett, aminek keretében jutalék ellenében, fiktív számlákat állítottak ki a megrendelőknek. A fiktív számlákat befogadó cégvezetők ezáltal a fizetendő áfájukat csökkenteni tudták, és ezzel összesen 1,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító két férfi 2013 júniusától egy olyan, több tucat, strómanok vezette cégből álló számlagyárat működtetett, amely jutalék fejében rendszeresen állított ki fiktív számlákat olyan cégek vezetői számára, akik ezáltal csökkenteni akarták az áfafizetési kötelezettségüket.

A számlagyár egy budapesti üzlethelyiségben és a felette lévő irodákban működött, és részben közvetítőkön keresztül, részben pedig közvetlenül adta el a fiktív számlákat a megrendelőknek. A haszonhúzó cégek vezetői ezután a valótlan tartalmú számlákat az adóbevallásaikban szerepeltették, és ezáltal összesen több mint 1,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A cégvezetők a számlákon szereplő szolgáltatások árát a látszat érdekében átutalták a bűnszervezetnek, amely abból levonta a valótlan számlázásért járó jutalékot, majd a fennmaradó összeget készpénzben juttatták vissza a fiktív számlákat befogadó, adócsaló cégekhez.

A jutalék legnagyobb része a bűnszervezet vezetőit illette, akik abból fényűző életmódot folytattak, a bűnszervezet további tagjai pedig rendszeres havi fizetést kaptak a feladataik ellátásáért.

A számlagyár hierarchikusan és konspiratívan működött, egymás között a feladatokat megosztották.

A bűnszervezetben a vezetők feladata a fiktív szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződések megkötése, a fiktív számlák és teljesítési igazolások kiállítása volt, továbbá a legális működés látszata érdekében egy internetes hírportált is működtettek. A fiktív számlák nagy része ugyanis internetes hirdetések megjelentetéséről szólt, amelyekért a megrendelők jelentős összegeket fizettek ki úgy, hogy ezek a hirdetések tényleges piaci értékkel nem bírtak.

A napi feladatok meghatározását, ügyintézést, adminisztrációt a bűnszervezet egy női tagja végezte, aki felügyelte az utalásokat, intézte a jutalék levonását, illetve koordinálta a fennmaradó készpénz megrendelőkhöz történő visszajuttatását.

Külön személy feladata volt a számlagyárban működő és rendszeresen cserélt cégek élére a strómanok kiválasztása, valamint a cégekhez tartozó munkatelefonok beszerzése, más személy a készpénzfelvételekért volt felelős, megint más pedig a számlagyárhoz tartozó cégek adóbevallásait intézte.

37 személlyel szemben emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 37 személlyel szemben emelt vádat, és a legtöbbjükkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, a bűnszervezet vezetőivel szemben pedig vagyonelkobzást is indítványoz a vádiratban.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Jó hírt kaptak a Római-part látogatói

Jó hírt kaptak a Római-part látogatói

Budapest Főváros Kormányhivatala a 2026-os szezonra is engedélyezte a fürdőzést a harmadik kerületi Római-parti Plázson. Az ingyenes dunai fürdőhely június 19. és augusztus 23. között, mindennap 10 és 19 óra között várja a látogatókat, miután a terület és a vízminőség is megfelelt az összes egészségügyi és biztonsági előírásnak - írta meg Óbuda honlapja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×