Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Félig sikerült a trükkös csalás, 8 millió volt a tét

Nyolcmilliót akartak kicsalni egy egészen hihető színjátékkal.

A police.hu számolt be az esetről, amelyben a sértett majdnem elveszített nyolc millió forintot.

Egy szigethalmi férfit hívtak fel a csalók az egyik pénzintézet nevében és azt hazudták neki, hogy adathalászok ellopták a bankszámla adatait. Azért, hogy a történet még hihetőbb legyen többször is "átkapcsolták" az áldozatot, egyik csalótól a másikig. Közben folymaatosan kérdésekel bombázták így altatva el a gyanakvását.

Végül azt közölték az áldozattal, hogy mivel adatait ellopták és így a számlája már nem biztonságos utalja át a pénzét egy másik kontóra. Ez a "technikai" számla persze a csalóké volt. Azt is mondták, hogy mindezt személyesen is el lehetne intézni egy bankfiókban, de az több napot venne igénybe és addig a pénze nem lenne biztonságban.

Az áldozattal ezért előbb letölttettek egy Anydesk nevű alakalmazást,

majd megkezdődött a tranzakció. A szokatlanul hosszúra nyúlt ügyéntézés azonban szerencsére felkeltette az áldozat gyanúját és egy ismerősével felhívatta a bankot, ahol közölték, hogy valószínűleg csalókkal van dolguk.

Végül a rendőrök öt napi nyomozás után találták meg a pénzt és mindjárt fel is göngyölítették a csaló hálózatot.

A rendőrök azt kérik mindenkitől:


NE

- telepítsen ismeretlen alkalmazást!

- adja meg idegennek netbankja, bankszámlája adatait, PIN, illetve CVC kódját!

- engedélyezzen idegennek távoli hozzáférést!

- utaljon idegennek pénzt!

- higgye el a banki ügyintézés ilyetén módját, ellenőrizze vissza számlakezelő pénzintézeténél!

Aki pedig mégis áldozattá válna, azonnal tegyen feljelentést, mert csak a rendőrök közreműködésével van remény a kár megtérítésére!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×