Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

Fékezhetetlenül szedi halálos áldozatait a bika

Május végén tűnt fel Magyarországon egy különösen veszélyes új kábítószer, ami a köznyelvben bika néven vált ismertté. A kínai laborokból származó új típusú pszichoaktív szer olyan, mint a herbál, azonban hatáserőssége annak többszöröse.

Az új típusú dizájnerdrog augusztus közepére már 11 halálos áldozatot szedett, ami kiugróan magas értéknek számít, azonban a helyzet azóta még rosszabb lett:

mára már 21 elhunyt szervezetében mutatták ki a bikát

– írja a 24.hu.

A halesetek többsége Budapesten történt, és Borsod megye is különösen érintett. Ugyanakkor érkezett jelentés tragédiáról Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, valamint Tolna megyéből is. Megjegyzik, a dizájnerdrogok olcsóságuk miatt leginkább a szegregátumokban terjednek: egy bikás cigi már pár száz forintért megvásárolható.

Az addiktológusok egyre többet tudnak az anyagról, ami, mint kiderült,

olyan erős idegméreg, amely kómához hasonló állapotot idéz elő, valamint minden használatkor károsítja az agyat. A szer használói akár órákig is haldokolhatnak.

Az InfoRádiónak korábban hosszan nyilatkozó toxikológus szerint az államigazgatásnak gyorsan lépnie kellene a gyilkos erejű bika megjelenése után.

Zacher Gábor szerint „a hirtelen, jelentős mennyiségű, akut egészségkárosodás mindig figyelmet igényel, részben mert új szer jelenik meg a piacon, vagy azért, mert olyan hatóanyag-tartalmú szer érkezik, amely még a függők számára is problémákat okozhat”.

Az új pszichoaktív szerek fogyasztása szabálysértés, 2 grammnál nagyobb mennyiség birtoklás és kereskedelem esetén viszont bűncselekmény, ami letöltendő börtönbüntetéssel is büntethető.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×