Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Döntöttek a badacsonyi borászgyilkosság gyanúsítottjairól

A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatás ismételt meghosszabbítását indítványozta a badacsonyi halált okozó testi sértés ügyében.

A Veszprémi Járásbíróság az egyik gyanúsított esetében az indítványnak helyt adott, míg társával szemben – enyhébb kényszerintézkedésként – bűnügyi felügyeletet rendelt el. Az ügyészség fellebbezése nyomán a Veszprémi Törvényszék a döntést megváltoztatta, és a gyanúsított letartóztatását meghosszabbította.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást két gyanúsítottal szemben.

A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfit azzal gyanúsítják, hogy szeptember 8-án ittas állapotban, Badacsony egyik központi parkolójában, egy közlekedési konfliktus miatt kialakult vita során több alkalommal, testszerte ütötték és rúgták a sértettet, a balatonfüredi borász a földre kerülve eszméletét vesztette, és a helyszínen elhunyt.

A járásbíróság az egyik gyanúsított esetében a meghozatala napján véglegessé vált végzésében a letartóztatás meghosszabbításáról rendelkezett, azonban a társa kapcsán elegendőnek látta a bűnügyi felügyelet alkalmazását. Az ügyészség a döntés ellen fellebbezéssel élt, amelynek a másodfokon eljáró bíróság helyt adott. A törvényszék az ügyészi állásponttal egyezően úgy értékelte, hogy a gyanúsítottal szemben a súlyosabb kényszerintézkedést megalapozó többletfeltételek továbbra is fennállnak.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×