Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
A 2018. szeptember 7-ére virradóra elhunyt borászra emlékeznek Badacsonyban, a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumnál szeptember 9-én. A borász azután vesztette életét, hogy két társaság tagjai dulakodtak egymással. Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
Nyitókép: MTI / Mónus Márton

Egy borász a badacsonyi verekedés halálos áldozata

Szombaton egy rendőrségi közleményből még csak azt lehetett tudni, hogy két társaság szólalkozott össze Badacsonyban, és dulakodás közben meghalt egy ember.

Azóta az Index szerint kiderült, egy fiatal füredi borász az áldozat, akinek állítólag barátnője is végignézte az egész verekedést, és az is kiderült, hogy helyben már jó ideje beszédtéma az egyre több balhé, és tartottak egy tragédia lehetőségétől.

A verekedés a Tények riportja szerint azért tört ki, mert egy társaság az autójával a Behajtani tilos!-tábla ellenére oda akart parkolni, ahol fiatalok álldogáltak. Egy szemtanú azt mondta, az áldozatot még akkor is rugdosták, amikor már a földön feküdt. Arra járók megpróbálták újraéleszteni, ráadásul ott volt a barátnője is, aki végignézte a haláltusáját. A mentők közölték: Tapolcáról küldtek esetkocsit a helyszínre, munkatársaik átvették az újraélesztést, de az áldozat életét már nem tudták megmenteni.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A támadók el akartak hajtani, de az árokba hajtottak kocsijukkal, és egy biztonsági őr feltartóztatta őket a támadók kiérkezéséig.

Vasárnap délben a rendőrség közölte, hogy két gyanúsított van, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosok. A 29 éves, illetve a 34 éves férfiak letartóztatását indítványozták.

Áldatlan állapotokról beszélnek a helyiek

Laposa Bence, borász, a badacsonyi képviselőtestület tagja azt írta ki az eset után Facebookra: "Amire egész nyáron számítani lehetett, az most bekövetkezett, hiába próbáltam hetek óta felhívni sokak figyelmét a tarthatatlan állapotokra! Bízom benne, hogy az érintettek (rendőrség, önkormányzat, vállalkozók stb.) magukba néznek, és nem marad következmények nélkül ez a tragédia! Döbbenet és tehetetlenség amit érzek, ha már más nem érzi a felelősséget, én mélységesen szégyellem magam a település és az önkormányzat nevében is, hogy ez megtörténhetett! Őszinte részvétem minden hozzátartozónak!"

Az Index kérdésére azt is elmondta, hogy a településnek ezen a részén a szórakozóhelyi kínálat egy része sajnos sokszor olyan közönséget vonz, akik között és akik miatt az utóbbi időben egyre több balhé, verekedés van.

A fiatal borász emlékére megemlékezést szerveztek vasárnap este hatra. Többen jelezték, hogy a megemlékezés egyben tiltakozás is, nem szeretnék, hogy ez a züllés folytatódjon, szeretnék, ha megfordítanák az ehhez a tragédiához vezető folyamatokat.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×