Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Ez vár a pénzzel meglépő postásra

Jogerősen háromszáz óra közmunkára ítélte a Mátészalkai Járásbíróság azt a postai kézbesítőt, aki elsikkasztotta a postai küldeményként rábízott csaknem egymillió forintot - közölte a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője.

Toma Attila elmondta, hogy az egyik szabolcsi település postahivatalában dolgozó K. Gy. február 6-án reggel vette át a postamestertől a mintegy egymillió forint készpénzt, majd ismeretlen helyre távozott. A férfi pénzt a címzetteknek nem kézbesítette, munkahelyén nem jelentkezett elszámolásra, telefonon pedig elérhetetlenné vált munkáltatója számára.

A postás a nála lévő készpénz egy részét Mátészalkán és Budapesten euróra váltotta, majd vonattal Bécsbe ment, hogy onnan Nyugat-Európába utazzon - ismertette a szóvivő. Miután megtudta, hogy a rendőrség keresi, visszautazott Magyarországra, a rendőrök Mosonmagyaróváron fogták el. A vádlottnál mintegy 700 ezer forint értékű pénz, forint és euró maradt, amelyet a rendőrség lefoglalt; a posta emellett kérte további kárának megtérítését a vádlottól.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a kár egy részét megtérítette, valamint vállalta, hogy a többit is részletekben visszafizeti a postának - közölte Toma Attila.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt kiberkémkedési kampányban. Ez derül ki magánvállalatok elemzéseiből és több nyugati hírszerző ügynökség csütörtökön kiadott figyelmeztetéséből. A támadások célpontjai arra utalnak, hogy a Kreml a magfúziós technológia iránt érdeklődik, valamint olyan információkat gyűjt, amelyek segíthetik az Ukrajna ellen vívott háborúját - jelentette a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×