eur:
393.76
usd:
365.41
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Súlyos büntetés kapott a taxisgyilkos

Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 1998-ban brutálisan meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt.

A bíróság a vádlottat, akit több mint tizenhat évvel az eset után fogtak el, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A táblabíróság döntésével jelentősen enyhítette a most negyvenéves Tóth Rolandra első fokon kiszabott életfogytig tartó büntetést. A Szegedi Törvényszék a férfira az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján legsúlyosabb - a feltételes szabadságot harminc évet követően lehetővé tevő - büntetést szabta ki.

A jogerős döntés alapján a vádlott a 14 éves fegyházbüntetés négyötödének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott 1998. szeptember 15-én az akkor még fiatalkorú barátnőjével érkezett Szegedre, hogy továbbmenjenek a férfi szüleihez, akikről annyit tudtak, hogy Domaszék mellett egy tanyán élnek. De már túl késő volt, így csak taxival folytathatták volna útjukat, amire viszont a vádlottnak nem volt elég pénze. A férfi elhatározta, hogy akár a sofőr élete árán is megszerzi a taxis pénzét, miután őket Domaszékre vitte.

A férfi megalkudott a későbbi sértettel a tarifáról, és elindultak a Szeged melletti faluba. A lány elöl, a sofőr mellett, a vádlott hátul ült. A község mellett letértek egy földútra, ahol a férfi elővett egy kalapácsot és azzal fejen ütötte a sofőrt, aki védekezni próbált. A vádlott folytatta a taxis bántalmazását, majd kihúzta a sértettet a gépkocsi elé, és ott tovább ütötte, közben leköpte, szidalmazta és azt kérdezte:

"Miért nem halsz már meg?"

Az ütlegelést egészen addig folytatta, amíg a férfi életjeleket mutatott.

A szakértői vélemény szerint a sértett fejét legalább 22 - de feltehetően jóval több - ütés érte, a vádlott három testhelyzetben is bántalmazta áldozatát, lényegében összetörte a koponyáját. Azt követően átkutatta a taxis ruházatát, magához vette az aznapi bevételt - mintegy négyezer forintot - és a sértett mobiltelefonját, majd a holttestet elrejtette a kukoricásba. A maradványokat több héttel később aratók találták meg.

A vádlott és barátnője beült a taxiba és elhajtott, egészen Bonyhádig jutottak, ahol az autóból kifogyott a benzin. Ezután busszal Budapestre mentek, ahol a mobiltelefon eldobását követően a pénzt elköltötték.

A lány nem tudott arról, hogy a vádlott bűncselekményt tervez, abban nem is vett részt. Hosszú éveken át tartó együttélés után, azt követően tett vallomást tavaly a rendőrségen, hogy a vádlott többször bántalmazta, és megfenyegette. A nyomozási bíró ezután bocsátott ki európai elfogatóparancsot a férfit ellen, akit tavaly április 23-án vettek őrizetbe Németországban.

A vádlott - akit két, csuklyát viselő fegyőr vezetett elő a tárgyalásra - az utolsó szó jogán beismerte, hogy háromszor megütötte a taxist, de azt állította, nem volt szándéka megölni a férfit.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a bűncselekmény óta hosszú idő telt el. Az elkövetéskor - az akkori jogszabályoknak megfelelően - jóval enyhébb volt a bírói gyakorlat is, így a táblabíróság aránytalannak látta az életfogytiglani büntetést.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×