Infostart.hu
eur:
361.98
usd:
317.47
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna

Előzetes letartóztatást indítványoz az ügyészség a kiskunhalasi szálláson rendőrökre támadókra

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 14 külföldi előzetes letartóztatását indítványozta a nyomozó ügyészség, a döntést hétfőn hozza meg a Kecskeméti Járásbíróság - tudatta a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn reggel az MTI-vel.

Nánási László tájékoztatása szerint a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a 14 külföldi állampolgárnak, akik péntek este a kiskunhalasi befogadó központban a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a terhükre rótt bűncselekmény súlyossága miatt tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszöknének, elrejtőznének, illetve a nyomozás kezdeti stádiumában tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék - tette hozzá.

Az előzetes letartóztatásról hétfőn dönt a Kecskeméti Járásbíróság - jelezte a főügyész.

Nánási László korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a Kiskunhalasi Menekültügyi Õrzött Befogadó Központban pénteken három menekültügyi őrizetes férfi az internethasználat miatt vitatkozott és dulakodott, majd a fegyveres őrség a rendőrökkel közösen szétválasztotta őket. A megyei főkapitányság arról tájékoztatott, hogy őrizetesek összeverődött 20-25 tagú csoportja kövekkel dobálta meg a rendőröket, akik közül ketten megsérültek.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombati sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kiskunhalasi menekülttáborban kirobbant verekedés után 180 rendőr kivezénylésével tudták helyreállítani a rendet.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×