Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
315.62
bux:
144130.08
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Uniós pályázatokkal csaltak Somogy megyében

Visszaéltek pályázati támogatásokkal Somogy megyében, 72 millió forint kárt okozva az uniós költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

A csalók a támogatások biztos elnyerése érdekében ügyvédet és értékbecslőt is bevontak a törvénytelen projektbe - írta a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának Kiemelt Ügyek Vizsgálati Osztálya.

A gyanú szerint a csalássorozat ötletgazdája két kaposvári férfi, aki nyolc gazdasági társaság nevében nyújtott be uniós támogatások iránti kérelmeket és hamis okiratokon alapuló elszámolásokat - olvasható a közleményben. A cégeket kifejezetten erre a célra hozták létre, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak. A cégbejegyzéseket az egyik gyanúsított testvére, egy Kaposváron praktizáló ügyvédnő készítette, ő intézte a szükséges okiratokat is. A cégek ügyvezetői az ország különböző pontjain élő magánszemélyek voltak.

Az uniós mikrohitelprogram keretében benyújtott hitelkérelmek ügyintézését a két irányító férfi végezte. Õk készítették elő a pozitív elbíráláshoz szükséges dokumentációt, és felkérték a szakértőt a hitelfedezetként nyújtott ingatlanok értékbecslésére.

Az értékbecslő az ingatlanok értékét a gyanúsítottak által megjelölt összegben állapította meg. Mindezt úgy, hogy az ország különböző pontjain található épületek környékére sem ment, azokat a megrendelők által rendelkezésére bocsátott, több esetben nem is a fedezetként nyújtott ingatlanról készült fotók alapján becsülte fel.

A közlemény szerint a pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök szervezett akcióban három megyében, kilenc helyszínen dolgoztak a csalók leleplezésén. Több házkutatást tartottak, és az akció keretében családi házakat, lakásokat, Balaton-parti nyaralót és szántóföldet is zár alá vettek, így sikerült 72 millió forint értékű vagyont biztosítani.

A pénzügyi nyomozók tizenegy gyanúsítottat és több mint negyven tanút hallgattak ki. A két irányítót őrizetbe vették, ők azóta előzetes letartóztatásba kerültek.

Címlapról ajánljuk

Reagált az ügyészség: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-szerverközpontban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Odesszát bombázzák az oroszok, Fedorov visszatérhet - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Odesszát bombázzák az oroszok, Fedorov visszatérhet - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Az elmúlt napokban több intenzív orosz csapás is érte az odesszai kikötővárost, 24 órán belül hárman haltak meg a településen. Mihailo Fedorov ukrán védelmi miniszter visszatérhet a védelmi tárca élére, tegnap Olekszander Szirszkij ukrán főparancsnok nyilvánosan is bocsánatot kért a konfliktusuk miatt. A fronton az orosz csapatok Limant, Kosztyantynivkát, Dobropiliját szorongatják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×