Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Elfogott a rendőrség egy graffitist

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki több társával együtt összegraffitizett egy motorvonatot, és festékkel öntötte le a 3-as metró egyik szerelvényét - jelentette be Terdik Tamás alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi kapitányságának vezetője szerdán sajtótájékoztatón.

Elmondta: a fiatalember négy társával együtt január 23-án a MÁV újpesti telephelyén festékszóróval festett össze egy motorvonatot, majd menekülés közben a biztonsági őrre támadtak.

Az elkövetők a rongálást kamerákkal és fényképezőgépekkel rögzítették, amit menekülés közben hátrahagytak. A rendőrség a felvételeket elemezve jutott el az őrizetbe vett férfihoz, akinek előzetes letartóztatását kezdeményezték. A gyanúsított beismerő vallomást tett - tette hozzá az alezredes.

Megjegyezte: a beszerzett bizonyítékok alapján további bűncselekményeket derítettek fel, ezek közül a legkirívóbb, hogy december 8-án a 3-as metró vonalán a férfi 10-15 társával együtt egy felüljáróról festékes vödröket dobott egy metrószerelvényre.

Ebben az ügyben közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény miatt indult a férfival szemben eljárás, mivel a tett akadályozta a metrókocsi vezetőjét a szerelvény biztonságos vezetésében - tette hozzá az alezredes. A festék a metrókocsi tetején lévő szellőzőn keresztül befolyt az utastérbe, három utas ruháját megrongálva. A motorvonatban az elkövetők 200 ezer forintos kárt okoztak, a metrókocsiban pedig 300 ezer forintos kár keletkezett - ismertette Terdik Tamás.

A rendőrség az őrizetbe vett férfin kívül további két elkövetőt is beazonosított, ellenük elfogatóparancsot adtak ki, egyikük isaszegi, másikuk XVI. kerületi lakos. Az elkövetők 22-25 év közötti fiatalok, akik között német állampolgárok is vannak a vallomást tevő gyanúsított szerint.

Az őrizetbe vett férfi azt állította, adrenalinfüggők, ezért másztak be a MÁV-telephelyre és rongáltak meg járműveket.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×