eur:
389.64
usd:
361.93
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Százmilliós kokainfogás Budapesten

Száztíz millió forint értékű kokaint foglalt le a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két portugál állampolgártól a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A tájékoztatás szerint a nyomozók még január 10-én tartóztatták fel a férfit és a nőt, azt követően, hogy gyanússá vált a viselkedésük.

A csomagátvizsgálás alkalmával a 23 éves C. Sandra Filipa bőröndjéből 82 darab hajfestékes tasakba rejtve, összesen 7387 gramm - az elsődleges szakértői vélemény szerint - kokain került elő, amely jelentős mennyiségű kábítószernek számít.

Mint kiderült, a drogot Brazíliából Dubai érintésével próbálta Magyarországra csempészni a nő, és ebben segítségére volt bűntársként a 48 éves C. Aruna.

A rendőrök lefoglalták a kábítószert, amelynek kiskereskedelmi értéke a feketepiacon körülbelül 110 millió forint. A két portugál állampolgárt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat az ügyészségnél.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két portugál állampolgár ellen - közölte a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 4. 16:40
×
×
×
×