Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Maszkban támadtak két idős emberre Keszthelyen

Maszkos támadók bántalmaztak és raboltak ki Keszthelyen két idős embert, több millió forintot vittek el tőlük. Az elkövetőket elfogták, a zsákmányukat még keresik.

Horváth István keszthelyi rendőrkapitány az esetről tartott szombati, zalaegerszegi sajtótájékoztatón elmondta: otthonában támadtak rá maszkban és kesztyűben egy 73 éves férfira és a nála tartózkodó 65 éves asszonyra múlt vasárnap délután. A két embert ököllel ütötték, fojtogatták, hogy megszerezzék tőlük az otthon tartott pénzt, és több millió forint zsákmánnyal távoztak a lakásból.

A rendőrök 30 órán belül elfogták mindhárom erőszakos támadót, de az elrabolt pénzt egyelőre keresik - közölte Horváth István.

A körülményekről elmondta: a csendes utcában lévő családi ház kerítésén mászott át az egyik támadó, majd ketten rárontottak az odabent tévét néző két emberre. Durván bántalmazták az idős férfit és a nála rendszeresen megforduló nászasszonyát, hogy megszerezzék a lakásban tartott pénzt, végül anélkül is megtaláltak, hogy az idős férfi elárulta volna a hollétét.

A rendőrséget a szomszédból értesítették. A két embert kórházba vitték, de mint kiderült, csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Horváth István az elrabolt pénzről a nyomozás érdekeire hivatkozva csak annyit közölt, hogy milliós nagyságrendű összeg. Hozzátette, hogy a támadók a két ember unokáitól szereztek információt arról, hogy a házban nagy összegű készpénzt tart az idős férfi.

A rendőrök alig 30 óra leforgása alatt elfogták a kétrendbeli, védekezésre képtelen ember ellen elkövetett rablással gyanúsított három férfit. Egy 21 éves balatonszentgyörgyi férfit, a szintén 21 éves, már büntetett előéletű keszthelyi barátját, továbbá a rablásért és más vagyon elleni bűncselekményekért már többször börtönbüntetésre ítélt 44 éves iharosberényi társukat a bíróság időközben előzetes letartóztatásba helyezte.

A keszthelyi rendőrkapitányság vezetője hozzáfűzte, hogy a városban ebben az évben korábban egyetlen rablás sem történt.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×