Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Másodfokon az ároktői banda ügye

Az elsőfokú ítélet ismertetésével elkezdődött az ároktői banda ügyének tárgyalása Szegeden csütörtök délelőtt.

A Fővárosi Törvényszék januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében. Idős emberekhez törtek be, és kettőt közülük olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak sérüléseikbe. Három vádlott életfogytiglant kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság.

Az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. Az ügyben az Országos Bírói Hivatal döntésének megfelelően - hatvan másik esettel egyetemben - a Szegedi Ítélőtábla jár el.

A tárgyalás elején az elsőrendű vádlott bejelentette, részben a bűnösségére is kiterjedő vallomást akar tenni, a táblabíróság azonban elutasította indítványát.

Somodi János ügyész perbeszédében az elkövetők öncélú, embertelen brutalitását emelte ki.

A másodfokú eljárás felfüggesztését kezdeményezte az ároktői banda ügyében Ikladi Edit ügyvéd, az első fokon tényleges életfogytiglani büntetéssel sújtott harmadrendű vádlott ügyvédje csütörtökön.

Az ügyvéd azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab), kérve, foglaljon állást, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés ellentétes-e az emberi jogok európai egyezményének embertelen büntetést tiltó rendelkezésével.

A Szegedi Ítélőtábla Mezőlaki Erik vezette tanácsa - amely kirendelés miatt tárgyalja az ügyet - áprilisban, a bátmonostori hármasgyilkosság másodfokú eljárásában már helyt adott egy hasonló védői indítványnak.

Az idős emberekkel szemben kirívó gátlástalansággal elkövetett, Magyarországon szinte példa nélküli bűncselekmények a kiszabottnál súlyosabb büntetés kiszabását indokolják annál a négy vádlottnál, akiket nem tényleges életfogytiglannal sújtott az elsőfokú bíróság - mondta az ügyész.

A Fővárosi Törvényszék két vádpontban hozott felmentő ítéletet. Somodi János hangsúlyozta, ezek a bűncselekmények is a vádlotti körhöz köthetők, az elsőfokú ítélet szerint azonban nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, melyikük vett részt ezekben. A törvényszék mérlegelését nem lehet eredményesen támadni, ezért az ügyészég e vádpontokban visszavonta fellebbezését - tudatta.

A tárgyalás délután a védők perbeszédeivel folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×