Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
314.3
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Lehel úti robbantás: beazonosítható a motor

Pontosan meg lehet határozni azt a motort, amellyel a feltételezett elkövető megjelent hétfő hajnalban a Lehel úti bankfióknál - mondta az InfoRádiónak a Totalcar újságírója. Zách Dániel szerint a rendőrség által keresett enduro-jellegű motorkerékpár alkalmas bűncselekmény elkövetéséhez, mert bármilyen terepen könnyű vele elmenekülni.

Az enduro és a crossmotor között az a különbség, hogy az enduronak vannak lámpái és más KRESZ-tartozékai, míg a crossmotoron ott, ahol az enduron az első lámpa található, rajtszámtábla helyezkedik el. A crossmotorokat ugyanis kizárólag zárt pályás versenyekhez használják, az enduro pedig alkalmas lehet közúti közlekedésre, bár a Lehel útinak nem volt rendszámtáblája - ismertette a szakújságíró.

Hozzátette: az enduro nagymotornak számít, vagyis nem segédmotor-kerékpárnak.

"Nem meglepő, hogy ilyen kategóriájú motort választott a robbantó, ugyanis nagyon sok, elvileg rendszámköteles, de valójában nem forgalomba helyezett, vagyis illegálisan közlekedő enduro van Magyarországon" - mutatott rá Zách Dániel.

Úgy vélte: ha valaki bűncselekmény elkövetéséhez keres motort, annak ideális lehet egy enduro. Ezt - ha nincs rendszáma - nem lehet könnyen azonosítani, ugyanakkor nagyon sokoldalú, jól lehet vele menekülni.

Az enduro jól gyorsul, a végsebessége viszonylag nem nagy, de városi környezetben nem is ez a lényeg, hanem az, hogy akár úttalan utakon, ösvényeken is használható, s ezzel szükség esetén az elkövető egérutat is tud nyerni. Képes vele lépcsőzni fel-és lefelé is, át tud haladni például az Északi vasúti összekötő hídon, ahová semmivel nem tud utána menni a rendőrség - részletezte a szakújságíró.

A rendőrség által közzétett felvételeken látható motornak szerinte vannak olyan műszaki megoldásai, amelyekből kiindulva szűkíthető a lehetséges típusok köre.

Elképzeléseim szerint ez egy 90-es években készült, kétütemű, 125 vagy maximum 250 köbcentis japán gyártmányú motorról van szó - mondta Zách Dániel.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×