Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
313.51
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Az ATM volt a célpont?

Profi elkövetők voltak és pénzt akartak szerezni - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő a hajnali Lehel utcai robbantással kapcsolatban.

Rohánszky Mihály biztos benne, hogy a robbantó a bankautomatában lévő pénzhez akart hozzájutni. A Magyar Detektív Szövetség alelnöke szerint, ilyen robbantásra csak egy speciálisan képzett ember képes, "ehhez hasonló robbanószerkezetek összeállítását az internetről nem lehet megtanulni" - hangsúlyozta a szakértő.

Rohánszky Mihály szerint, a robbanószer alapos vizsgálata és egy nyomravezetői díj felajánlása, gyorsan közelebb viheti a rendőröket az elkövetőkhöz. A Magyar Detektív Szövetség alelnöke - a nyomozók helyében - nem zárná ki, hogy a robbantó nagy helyismerettel rendelkezett. "Nyilvánvalóan oka volt annak is, hogy nem a közelben lévő egyik vagy másik bankfiókot választotta az illető - ez is az alapos helyismeretre utal"- tette hozzá Rohánszky Mihály.

A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt, a Béke tér és a Róbert Károly körút között az utat teljes szélességében lezárták. Két bankfiók portálja megrongálódott. Nem sérült meg senki, az anyagi kár viszont jelentős.

A robbanás erejére jellemző, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok, és feltehetően a bank bejárati ajtaját a detonáció az út túloldalára repítette. A robbanás egy új építésű ház alsó üzletsorán történt, az épületegyüttes beszögelésében több bankfiók is van. A területen található üzletek egy része ma ki sem nyitott.
 
A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy milyen robbanószerkezet lépett működésbe. Az elsődleges vizsgálatok alapján robbantásos bűncselekmény történt. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hangsúlyozta, hogy az eddigi adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta. A bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult" - írta honlapján a rendőrség.

A szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbanást megelőzően. Ezt később az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője Kovács Viktória is megerősítette.

A rendőrség keresi azt az ismeretlent, aki a Lehel utcai robbantás helyszínéről "egy cross enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott".

A helyszínelés ideje alatt a rendőrség lezárta az utat a forgalom elől a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig. A gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedték be és ki a helyszínről. Az ott élőket kihallgatták a rendőrök és ellenőrizték adataikat is.

Azóta már megszűnt a forgalomkorlátozás a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, ahol hétfő hajnalban robbanószerkezet lépett működésbe. A helyszíne szemle azonban még tart.

Az InfoRádió értesülése szerint a rendőrség hamarosan közzétesz egy fantomképet, a lehetséges elkövetőről.

Az MTI-nek nyilatkozó biztonsági szakértő Jasenszky Nándor úgy véli, hogy a robbantás célja a vagyoni károkozás volt. A szakértő kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja az eljárást ismeretlen tettes ellen.

Hanganyag: Kálló Izabella és Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

Speciális, éjjel-nappal bevethető team jön létre a közterületi krízisek ellen

Szociális munkással, egészségügyi szakemberrel, pszichológussal és szükség esetén rendészeti háttérrel működő 24 órás mobil krízis team jöhet létre a közterületeken jelentkező szociális, szenvedélybetegséggel és pszichiátriai problémákkal összefüggő helyzetek kezelésére – jelentette be a Szociális és Családügyi Minisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×