Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Weiszdorn Róbertet

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Weiszdorn Róbertet csütörtökön jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt; a férfi 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

A Fővárosi Ítélőtábla ezzel helyt adott az ügyészi indítványnak és 10 évvel megemelte a feltételes szabadlábra bocsáthatóság időtartamát, ugyanakkor nem ítélte tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre a vádlottat, ahogy azt a vádhatóság képviselője elsődlegesen kérte.

A táblabíróság előre kitervelten, társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek Weiszdorn Róbertet.

Weiszdorn Róbert az utolsó szó jogán az előzetes letartóztatásban öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László nevében is bocsánatot kért a 2002-ben elkövetett móri bankrablás nyolc halálos áldozatának hozzátartozóitól, valamint a saját családjától. Hangsúlyozta: ő nem követett el emberölést, nem gyilkolt meg senkit.

A perbeszédek során a védő határozott idejű szabadságvesztést indítványozott, az ügyész azonban súlyosbítást, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért a vádlottra.

A bankrablás során alig több mint hét millió forintnak megfelelő pénzt - forintot és valutát - zsákmányoltak a tettesek.

A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében korábban Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, társaként Hajdú Lászlót hozták összefüggésbe a bűncselekménnyel. Kaiser Ede perújítási eljárását, illetve Hajdú László más, Kaiser Edével együtt elkövetett rablások miatt indult eljárását szintén a móri pert tárgyaló tanács tárgyalja másodfokon.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×