Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Rágalmazás miatt indult eljárás a jobbikos Egyed Zsolt ellen

Rágalmazás vétsége miatt indult eljárás Egyed Zsolt ellen, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú egyéni választókerületben indul a Jobbik képviselőjelöltjeként. Az érintett szerint a magánvádlók vissza fogják vonni feljelentésüket.

Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a Miskolci Városi Bíróság megkereste az Országos Választási Bizottságot (OVB) a mentelmi jog felfüggesztése miatt, az eljárást ugyanis addig szüneteltetik, míg nem kapják meg az OVB határozatát.

Hozzátette: már volt egy meghallgatás az ügyben, és lesz egy következő is, amelyen ha a magánvádlók elejtik a vádat megszűnik, ha nem, akkor folytatódik az eljárás.

Egyed Zsolt az MTI-nek azt mondta: egy magán jellegű dologból és félreértéből adódott a nézeteltérés; az érintettek már vissza akarták vonni a feljelentésüket, mert időközben sikerült tisztázni a helyzetet és kiderült, "tévedés volt". Addigra azonban már beindult a gépezet, és eddig még nem tudták visszavonni a feljelentést - tette hozzá Egyed Zsolt, aki szerint visszavonják a feljelentést, nem akarnak pereskedni.

Egyed Zsolt mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság hétfő esti ülésén függesztette fel. A jelöltet a választási bizottság február 17-én vette nyilvántartásba, és ő az első a párt - nyilvántartásba vételre váró - területi listáján.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×