Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe BKV-ügyben

Hűtlen kezelés gyanúja miatt három új gyanúsítottja van a BKV-ügynek, köztük Tóthfalusi György volt igazgatósági elnök és Mesterházy Ernő városházi főtanácsadó. Utóbbit őrizetbe vette a rendőrség, akárcsak Regőczi Miklóst, a cég volt kommunikációs vezérigazgató helyettesét és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt.

Tafferner Éva, a Budapesti rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: mindhárom gyanúsított vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Az MTI úgy tudja, a gyanúsítás ellen a főtanácsadó panasszal élt.

A rendőrség közleményében megerősítette az MTI információját, miszerint három új gyanúsítottat hallgattak ki, továbbá különböző kommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó szerződések miatt ismét gyanúsítottként hallgatták ki Horváth Évát, Zelenák Tibort és Regőczi Miklóst. A hatodik gyanúsított - M. László - egy kommunikációs cég vezetője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak, ezzel párhuzamosan házkutatásokat tartanak.

Tóthfalusi György 2007 nyarától 2009 őszéig volt az igazgatóság elnöke. A BKV szerint ez idő alatt sem ő, sem az igazgatóság többi tagja nem írt alá tanácsadói és végkielégítési szerződéseket.

Tóthfalusi György, az igazgatóság elnöke az igazgatóság egy másik tagjával írta alá Antal Attila volt vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetését, de az sem végkielégítést, sem felmentési időt nem tartalmazott - közölte korábban a cég.

A volt vezérigazgató távozásakor az időarányos prémiumot és a ki nem vett szabadság megváltására szolgáló összeget kapta meg. A híradó.hu azt írta: korábbi hírek szerint Tóthfalusi írta alá azt a végkielégítési szerződést, amelynek nyomán Futó Sándor igazgatósági elnöki főtanácsadó 30 millió forinttal távozott a közlekedési társaságtól.

Az atv.hu vasárnap számolt be arról, hogy Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató nemcsak Hagyó Miklósra, hanem Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett.  Tafferner Éva az InfoRádiónak hangsúlyozta: nagy erőkkel folyik az adatgyűjtés és a nyomozás, és több kihallgatásra is sor fog még kerülni.

Házkutatás volt a Főpolgármesteri Hivatal egyik irodájában

Házkutatást tartottak a rendőrök a Főpolgármesteri Hivatal egyik irodájában, az egykori Kormányzati Koordinációs Központ helyiségében szerdán - közölte a hivatal sajtóirodája. A közlemény szerint a házkutatás rövid ideig tartott, a hivatal munkatársai minden segítséget megadtak a rendőröknek.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a főváros vezetése a sajtóból értesült arról, hogy újabb személyeket gyanúsított meg a rendőrség a BKV-ügyekkel összefüggésben, de a gyanúsítottak személyéről nem kapott tájékoztatást a hivatal.

A főváros vezetése bízik az eredményes nyomozásban, és továbbra is minden segítséget megad a nyomozó hatóságnak - szögezték le.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×