Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Rendőrök és tűzoltók a Bács-Kiskun megyei Apostag közelében, ahol négyen meghaltak, amikor három autó összeütközött az 51-es főúton 2018. szeptember 9-én.
Nyitókép: MTI / Donka Ferenc

Szívszorító fotók a négy halálos áldozatot követelő balesetről

Négy ember meghalt három autó ütközésekor az 51-es főúton.

Három személygépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között az 51-es főút 80-as kilométerénél, Apostag közelében. A balesetben négyen meghaltak, ketten megsérültek - közölte a rendőrség.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint az ütközés következtében az egyik jármű az út melletti árokba csapódott és kigyulladt.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az ebben az autóban utazó két ember életét vesztette. A második járműben ülő három ember közül ketten szintén a baleset helyszínén haltak bele sérüléseikbe, míg a harmadik utas, akit a tűzoltók emeltek ki az autóból, súlyos sérüléseket szenvedett. A karambolban érintett harmadik autó vezetője könnyebben sérült meg.

Apostag, 2018. szeptember 9.
Rendőrök a Bács-Kiskun megyei Apostag közelében, ahol négyen meghaltak, amikor három autó összeütközött az 51-es főúton 2018. szeptember 9-én.
MTI Fotó: Donka Ferenc
Apostag, 2018. szeptember 9. Rendőrök a Bács-Kiskun megyei Apostag közelében, ahol négyen meghaltak, amikor három autó összeütközött az 51-es főúton 2018. szeptember 9-én. MTI Fotó: Donka Ferenc

Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×