Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Tovább nyomoznak az Alstom-ügyben

Augusztus 3-ig meghosszabbította a nyomozást az Alstom-ügyben a Legfőbb Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A főügyészség tájékoztatása szerint az ügyben nem változott a gyanúsítottak száma: továbbra is két embert gyanúsítanak, illetve egy harmadikkal szemben nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében.

Ez a nyomozás vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyik.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője még februárban úgy nyilatkozott, hogy az eddig kihallgatott gyanúsítottak egyike sem közszereplő.

A metróberuházásokkal összefüggésben egy másik nyomozás is tart, ezt fokozott ügyészi felügyelettel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.

Az ügy előzménye, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 4-es metró szerződéseivel kapcsolatban több bűncselekmény miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Előzőleg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapította, hogy a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. A vizsgálat szerint a projekt során megvalósított szabálytalanságok becsült pénzügyi összhatása mintegy 167 milliárd forint.

Ennek a nyomozásnak a tárgyát a 4-es metró beruházásához kapcsolódó különböző - ezen belül elsősorban építési és tanácsadói - szerződések, valamint a projektmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések, döntések képezik.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: ebben az ügyben június 23-áig hosszabbították meg a nyomozást, egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×