Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kajakkal indult New Yorkból Lisszabonba egy idős férfi

Kajakkal indult útnak vasárnap New Yorkból egy idős lengyel férfi, hogy átszelje az Atlanti-óceánt és a 70. születésnapján megérkezzen Lisszabonba.

Aleksander Doba Manhattanből indult útnak. A következő hónapokban összesen 3700 kilométert fog megtenni saját kezűleg épített, hat méter hosszú kajakján, hogy szeptember 9-re, a születésnapjára megérkezzen Lisszabonba.

Naponta 8-12 órát kell eveznie. Mint mondta, nem gondol a magányos út veszélyeire. "Az emberek 95 százalékát az ágyban éri a halál, mégse fél senki attól, hogy lefeküdjön aludni" - mondta Doba.

A National Geographic című folyóirat tavaly az év kalandorának választotta a férfit, aki már két alkalommal szelte át kajakkal az Atlanti-óceánt: 2011 februárjában Szenegálból Brazíliába, 2014 áprilisában pedig Lisszabonból Floridába érkezett.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×