eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Miért hal meg sok híres ember mostanában?

Miért van az, hogy mostanában szinte nem telik el úgy hét, hogy ne kapnánk hírt egy újabb híres ember haláláról? Erre a kérdésre kereste a választ a BBC.

Normális, hogy egyre több híres ember halt meg mostanában? A válasz a BBC halálozási rovatának szerkesztője, Nick Serpell szerint igen. Statisztikáik szerint ugyanis a halálhírek száma jelentősen emelkedett az elmúlt években.

 David Bowie, Alan Rickman, Umberto Eco, Prince, a magyarok közül pedig Psota Irén, Kertész Imre és Pozsgay Imre – valamennyijüket az elmúlt hetekben-hónapokban veszítettük el.

Miért hal meg sok híres ember mostanában?

Eszerint míg 2012 januárja és márciusa között összesen csak öt halálesetről adtak hírt a BBC csatornáin, addig idén ugyanebben az időszakban 24 volt. Ez azt jelenti, hogy ezen időszakban közel ötszörösére nőtt a halálesetről beszámoló hírek száma.

A Daily Telegraph összeállításában pedig 2014 első négy hónapjában még „csak” 38 híres ember szerepelt, és 2015-ben ugyanezen időszakban 30 volt, addig idén már 75 ismert ember haláláról számoltak be.

Mi lehet a növekvő tendencia oka? Nick Serpell szerint az egyik ok az lehet, hogy azok az emberek, akik az 1960-as években váltak híressé, mára már a 70-es éveikbe léptek.

Miért hal meg sok híres ember mostanában?

„Másrészt manapság több a híres ember, mint régen” - mondta. Az édesapám vagy a nagyapám generációjában még csak a színház, később a televízió világából jöttek a híres emberek” - tette hozzá.

Ráadásul sokan azok közül, akiknek a haláláról manapság beszámolunk, a baby-boom generációhoz tartoztak, vagyis az 1946 és 1964 közötti időszakban születtek.

A baby-boom generációjához tartozott Prince, Alan Rickman és David Bowie is.

Az Egyesült Királyságban például a 65 év feletti korosztály közel 18 százalékát teszi ki a lakosságnak. Közülük pedig sokan híresek.

Mindezek mellett az indokok között szerepelhet az a tény is, hogy manapság a technikai újításoknak köszönhetően jóval könnyebben és gyorsabban értesülünk egy híresség halálhíréről, mint korábban.

A BBC azt a kérdést is latolgatja, vajon a rossz hírek sorozata ezután is folytatódik-e. Nick Serpell szerint valószínűleg igen. „A következő tíz évben a mai 70 év körüli hírességek tovább öregszenek, és elérik a 80-as éveiket, így további halálhírekre kell felkészülnünk” - jósolta a BBC szerkesztője.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×