Infostart.hu
eur:
356.85
usd:
309.28
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Így zuhant le Úrhida mellett a sportrepülőgép

Álló vagy kis teljesítményen működő motorral, meredek szögben csapódott a földbe csütörtök délután Úrhida mellett a Sting S4-es ultrakönnyű repülőgép - tájékoztatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője az MTI-t.

Bajkó Erika közölte: a szemtanú által elmondottakból az derül ki, hogy a pilóta zuhanásból próbálta kivenni a repülőgépet, és csak az utolsó métereken használták a mentőernyőt. A vizsgálatok szerint a gép nem kormányhiba miatt zuhant le, a kormányszervek ugyanis működőképesek voltak.

A gép fedélzetén két pilóta volt, az egyiknek nagy, a másiknak viszonylag nagy gyakorlata volt. A leadott repülési terv szerint Dunaújvárosban szálltak fel és Börgöndre tartottak volna. A fedélzeten volt egy navigációs berendezés, amelynek adatait a szakemberek megpróbálják kinyerni; ha a pilóták használták, akkor az rögzítette a repülési útvonalat.

A tavaly novemberben gyártott gép roncsait Börgöndre szállították, ahol további vizsgálatoknak vetik alá, ezek során elsősorban a motort és az üzemanyag-ellátó rendszert veszik szemügyre.

A TL-2000 Sting S4-es cseh lajstromban volt. Ezeket a gépeket Csehországban tervezték, 1997-ben kezdték gyártani, azóta több mint 150-et adtak el belőle. A kompozit anyagokból készült egymotoros gép csaknem 7 méter hosszú, 2,1 méter magas, szárnyfesztávolsága 9,2 méter, súlya 450 kilogramm. A soros, négyhengeres Rotax motor 255 kilométer/órás (138 csomós) sebességre gyorsítja a gépet, utazósebessége 220 kilométer/óra, hatótávolsága ezer kilométer.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×