Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.92
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kié lesz a Casablanca zongorája?

Hétszámjegyű összeget várnak a romantikus filmklasszikus, a Casablanca című filmben szereplő egyik zongora novemberi New York-i árverésétől a szakértők.

A Bonhams aukciósház és a Turner Classic Movies (TCM) árverésén az 1942-ben forgatott film számos relikviájára lehet majd licitálni. A fénypont mégis annak a zongorának az eladása lesz, amelyen a Humphrey Bogart alakította főhős, Rick bárjában játszották el az As Time Goes By című dalt. A híres szám a film két főszereplője, Bogart és Ingrid Bergman szerelmének állított örök emléket.

A Casablanca egyik visszaemlékező jelentében egy párizsi kávézóban álló zongora két éve egy árverésen több mint 600 ezer dollárért (137 millió forint) kelt el.

A film kalapács alá kerülő 30 relikviája egy magángyűjteményből származik. A november 24-re kitűzött aukción a casablancai mulató belső és külső ajtóit is eladják, de a film szereplői által aláírt fényképek, az eredeti forgatókönyv végleges változata, valamint a film kellékeiként készült útlevelek és dokumentumok is megvásárolhatók.

Az árverés további tételei között szerepel Rita Hayworth egyik jelmeze, amelyet az 1946-ban forgatott Gildában viselt, és Barbra Streisand néhány ruhája is a Yentl, az Ilyenek voltunk és az Egy tiszta nap szembenézhetsz az örökkévalósággal című filmjeiből.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×