Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.63
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Ezt mutatja a sasfészek-kamera

Eddig soha nem látott felvételekkel örvendeztetik meg a természetvédők az élő adások rajongóit: szerdától "élő adásban" figyelhetik meg az érdeklődők egy, a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) élő parlagi sas család fészkét, és szurkolhatnak azért, hogy minden fióka épségben kirepüljön - közölte a HNP sajtóreferense az MTI-vel.

Kánai Edina tájékoztatása szerint a fiókákon még látszanak a pehelytollak, amelyeket hamarosan felvált a felnőttkori, repülésre alkalmas tollazat. A szakértők szerint néhány héten belül már megkezdődhetnek az első szárnypróbálgatások.

A parlagi sas rendkívül óvatos madár, még a számára kialakított téli etetőn is ritka vendég, az pedig igazi rejtély, hogy a territóriumán található fészkek közül éppen melyiket foglalja el. Így történhetett, hogy az egyik fészek mellé szerelt kamera parlagi sasok helyett vörös vércsék fészkelését közvetíti, immár hónapok óta - ismertette a HNP, a HELICON Life Program, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület MTI-hez eljuttatott közös sajtóközleménye megjegyezve, hogy utóbbiak költésénél fordulatosabb családi drámát elképzelni is nehéz lett volna: a vércsék első fészekalját ugyanis a kamerák szeme láttára dúlta fel egy nyest, most a második költésből született, pehelytollas fiókák cseperedését követhetik élőben. A parlagi sasok valamivel távolabb, egy nyárfán költöttek.

A HNP természetvédelmi őrszolgálatának felügyelete mellett kedden gyűrűztek meg három sasfiókát. A rövid és problémamentes beavatkozás ideje alatt az őrszolgálatnak és a természetfilmeseknek sikerült a szomszédos fán egy kamerát üzembe helyezni. A madarakat nem zavarja a kamera, a természetvédők is biztosak abban, hogy a költés zavartalanul folytatódhat.

A sasfészek-kamera éjjel-nappal működik, így a természetvédők állandóan szemmel tudják tartani a madarakat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×