Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.63
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Károlyi-találkozó Nagykárolyban

A Károlyi grófok mintegy hetven számon tartott leszármazottja közül tizennyolcan vettek részt a hét végén a partiumi Nagykárolyban tartott családi találkozón - írja hétfői számában a Krónika napilap.

A világban szétszórtan élő Károlyi-leszármazottak a Károlyi Sándor Alapítvány meghívására jöttek Nagykárolyba. A kétnapos rendezvény keretében megtekintették a város és a környék nevezetességeit, konferencián vettek részt, és igyekeztek megismerni az őseik által alapított település jelenlegi helyzetét, fejlesztési terveit. A család hazalátogató tagjait a Szatmár megyei önkormányzat román elnöke is magyarul köszöntötte.

A civil szervezetet az egyik családtag, a Svájcban élő Francesca Dürckheim hozta létre a nagy előd hagyatékának ápolására, valamint Nagykároly fejlődésének elősegítésére. Az alapítvány korábban támogatta a kaplonyi ferences kolostor felújítását és az egyházi iskolák taneszközökkel való felszerelését. A kaplonyi Ferenc-rendi templom kriptájában nyugszik a nemesi család 29 tagja.

Kovács Jenő, Nagykároly RMDSZ-es polgármestere bemutatta a Károlyi-leszármazottaknak a nemrég EU-s támogatással felújított Károlyi-kastélyt. A középkori lovagi kastélyokat idéző neogótikus épületet a család nem igényelhette vissza, ugyanis azt 1940-ben Károlyi Melinda a magyar hadseregnek adományozta, a második világháborút lezáró békeszerződés után pedig a román állam tulajdonába került.

Francesca Dürckheim elmondta, bár a család fiatalabb tagjai nem vagy csak alig beszélnek magyarul, a mai napig Nagykárolyt tekintik otthonuknak és készek dolgozni a város fejlődéséért. Azt is megjegyezte, hogy mindeddig eredménytelenül igényelték vissza azokat az ingatlanokat, amelyek a család tulajdonában álltak az államosításkor. Hozzátette, ha sikerülne visszaszerezni a család ingatlanait, azokat a helyi közösség szolgálatába állítanák.

Gróf Károlyi Sándort a Nagykároly környéki svábok letelepítőjeként tiszteli az utókor. A kuruc, majd császári tábornok a Rákóczi-szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári béke kidolgozójaként írta be nevét a történelembe. A nagy elődnek 2011-ben állítottak szobrot a Károlyi-kastély udvarán.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×