Kocsis Tünde alezredes elmondta: egy se sorompóval, se fényjelzővel nem védett kereszteződésben történt a karambol, amelyben senki nem sérült meg, mivel a személykocsiban ülők a vonat érkezését látva kiugrottak az autóból.

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken.
Példátlanul súlyos ukrán dróntámadás érte Moszkvát és térségét.
Pope Leo had successful surgery to remove a lower lobe of his right lung, the Vatican said.