Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.75
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Elhunyt Zsinka László sakkozó

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Zsinka László statisztikus, sakkozó, a Fővárosi Közgyűlés korábbi tagja, önkormányzati tanácsadó - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn.

A közlemény szerint Zsinka László 1953-ban született, 1977-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1977 és 2001 között a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott. 1985-ben nemzetközi sakknagymester lett.

A politikai életbe 1994-ben kapcsolódott be. 1996 és 2006 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, 2001 és 2006 között a Magyar Igazság és Élet Pártja fővárosi frakcióját vezette, a 2002 és 2006 közötti ciklusban a közgyűlés legaktívabb, legtöbbször felszólaló képviselője volt. 2010 után a Főpolgármesteri Hivatalban önkormányzati tanácsadóként tevékenykedett.

Zsinka Lászlót Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×