Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Emberi testrészeket találtak a XVIII. kerületben

Emberi testrészeket találtak hétfő délután a főváros XVIII. kerületében - erősítette meg az MTI információt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Az MTI úgy tudja, a két-két emberi kéz- és lábdarabot az utcán, egy szemétkupacban, zsákba csomagolva találták meg. A térdnél, illetve könyöknél elvágott darabok feltehetően egy férfi testrészei, de azt nem tudni, hogy miként került az utcára, illetve hogy bűncselekményből származnak-e. Az MTI értesülései szerint azt is vizsgálják, hogy a testrészek kikerülhettek-e bármely kórház patológiai osztályáról.

Az MTI Hírcentrum értesülései szerint az elsődleges orvos-szakértői jelentés szerint az emberi testrészeket a megtalálásuk előtt 10 órával, éjfél környékén vághatták le. Az emberi kezeket és lábakat egy guberáló találta meg egy szemétgyűjtőben - hangzott el az m1 Híradójában hétfőn este.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Csillag Melinda, aki a testrészek megtalálásának hírét az MTI-nek már korábban is megerősítette, csak annyit közölt, hogy az ügyről később adnak bővebb tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×