Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
314.21
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Súlyos motorbalesetek országszerte - képgaléria

Egy halottja és négy súlyos sérültje volt szombaton az ország több pontján történt motoros baleseteknek.

A mostani hétvége az első, amikor a kellemes tavaszi időben a motorosok és a kerékpárosok nagy számban mennek ki az utakra - mondta Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Hozzátette: az autósok az elmúlt csaknem fél évben elszoktak attól, hogy figyeljenek a kétkerekű járművekre, így azok nagyszámú megjelenése komoly balesetveszélyt jelent. Bényi Mónika felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csak a gyors motorok jelentenek veszélyt, hanem az is, ha ezek a járművek az autóvezető holt látóterében jelennek meg, mert a gépkocsivezetők a jelenlétüket, éppen gyorsaságuk miatt, nem vagy nehezen érzékelik.

Szombaton halálos áldozattal járó baleset Zala megyében, a 76-os úton, az Alsónemesapáti felé vezető elágazó közelében volt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából az tudható, hogy a motoros egy személygépkocsival ütközött, ám a baleset egyéb részletei még nem ismertek.

Szintén személygépkocsival ütközött egy motoros kora este a 11-es úton, Pap szigetnél. Itt a vélhetően gyorsan haladó motoros már nem tudta kikerülni azt az autót, amely meg akart fordulni a 11-es úton, ezért összeütköztek - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Ennek a karambolnak az első információk szerint két súlyos sérültje van. (Képeink ezen a helyszínen készültek.)

Pilisszentkereszt és Dobogókő között két motoros frontálisan ütközött szombaton. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából az tudható, hogy a két motoros egyike eddig ismeretlen okból átsodródott a szembe jövő sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szembe érkező másik járművel. Ennek az ütközésnek is volt két súlyos sérültje, illetve egy ember könnyű sérüléseket szenvedett.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai termelői árindex a várakozások alatt, a fogyasztói infláció pedig a várakozásokkal összhangban alakult a héten, ami elindította a szeptemberi kamatemelési várakozások kiárazódását. Ez kedvezett a feltörekvő piaci devizáknak, köztük a forintnak, amelynek árfolyama lefelé oldalazott az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor magasan ragadtak, ami napokig gátat szabott a dollár érdemi gyengülésének. A péntek délutáni gyenge amerikai kiskereskedelmi adat azonban áttörte ezt a falat: gyengült a dollár, miközben a forint erősödött. Az euró 363,3, a dollár 313,8 forinton zárhatja a hetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×