Infostart.hu
eur:
362.69
usd:
314.28
bux:
150404.43
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Szexpartikon fertőzték meg HIV-vírussal az áldozataikat

Hollandiában azzal gyanúsítanak három férfit, hogy több mint egy tucat homoszexuálist elkábítottak, megerőszakoltak, majd HIV-vírussal fertőzött vért fecskendeztek a szervezetükbe.

A hollandiai Gröningenben a hatóságok azzal gyanúsítanak három férfit, hogy szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg 14 férfit.

Az elkövetők (akik mindannyian HIV pozitívak) állítólag szexpartikon követték el a súlyos bűncselekményeket. A bulikat interneten keresztül hirdették meg. A 20 és 40 év közötti áldozatok a bírósági tárgyaláson elmondták: a három elkövető először kábítószert adagolt be nekik, majd megerőszakolta őket, végül pedig saját, HIV-fertőzött vérüket fecskendezték be a szervezetükbe.

A 35, 48 és 49 éves tetteseket májusban tartóztatta le a holland rendőrség, miután több áldozatuk is feljelentette őket.

A tárgyalás során kiderült: mielőtt megerőszakolták a partikra érkező férfiakat, ectasy és más szintetikus partidrog keverékével kábították el őket, majd egymás vérkeverékét tartalmazó injekciót fecskendeztek eszméletlen áldozataikba.

"Az áldozatok azt remélik, hogy a tárgyalás választ ad arra a kérdésre, miért történt meg ez velük" - mondta az áldozatok nevében az ügyvédjük.

Ha a három tettest bűnösnek találják, egyenként akár 21 év börtönre is ítélhetik őket.

2006 júniusában Gröningen városának egészségügyi szervei arról számoltak be, hogy a homoszexuális férfiak körében drasztikusan megnövekedett a HIV-fertőzöttek száma, ezért a népszerű szórakozóhelyeken szórólapokon figyelmeztették a veszélyekre a melegeket.

Címlapról ajánljuk
Paksi válságkezelés – Kormányszóvivői tájékoztató percről percre
Cikkünk frissül!

Paksi válságkezelés – Kormányszóvivői tájékoztató percről percre

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő városban tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×