Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.64
bux:
149809.55
2026. augusztus 12. szerda Klára

A gyilkos apa utolsó mondata: "a gyerekek örökre elaludtak, én felakasztom magam"

"A gyerekek örökre elaludtak, én pedig felakasztom magam" - mondta telefonon feleségének az a brit férfi, aki megfojtotta két kislányát, majd magával is végzett Southamptonban.

A 32 éves David Cass pénteken vitte el egy- és hároméves gyermekét a hétvégre válófélben lévő feleségétől, ám soha többé nem vitte vissza a kislányokat. A férfi szombat este felhívta feleségét, Kerry Hughest, és közölte vele, hogy megölte a 13 hónapos Isobelt és a hároméves Ellie-t.

A nő azonnal értesítette a rendőrséget, ám mire kiérkeztek, már nem tudtak segíteni, és a két gyermek holtteste mellett a férfit felakasztva találták meg az apa lakókocsijában.

A pár a közelmúltban döntötte el, hogy elválnak, ám a szakítás megviselte a férfit, aki ismerősei elmondása szerint depressziós lett. A 32 éves férfi attól tartott, hogy felesége új kapcsolatba kezd.

Főnöke kiemelte: az autószerelőként dolgozó David Cass már pénteken közölte, hogy nem megy be dolgozni, majd szombaton felmondott. "Azt mondta, hogy megviselt, és azon töpreng, hogy végleg feladja" - tette hozzá John Mayhew.

"Ez egy szörnyű tragédia. Imádta a gyerekeit, mindig róluk beszélt. Odaadó apa volt, mindent ez jelentett a számára" - emelte ki főnöke.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: úton a paksi ülésre a kabinet, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve dönt az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról. Nem ez az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×