Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Négy szállodából tiltották ki az alkoholista hírességet

Italozás miatt négy szállodából tiltották ki az egykori futball-legendát, Paul Gascoigne-t.

Az alkoholista Gazza több liter sört és jó néhány vodkát ledöntött a marbellai Puerto Banús egyik éttermében, pedig tudja, hogy az ivás életveszélyes a számára, miután májusban megműtötték a gyomorfekélyét.

Az egykori legenda a saját hibájából sem tanul. A múlt héten az Andalúziai Sotograndéban taxival járta végig a szórakozóhelyeket, de a híre megelőzhette, mert négy szállodából is elzavarták.

Egy másik helyen annyira berúgott, hogy elfelejtett fizetni - a pincérnő az utcán szaladt utána a számlával. Az arra járó turisták állítólag döbbenten figyelték, hogy mit művel.

"Szánalmas volt. Egy fél literes vodkával a kezében botladozott, látszott rajta, hogy fogalma sincs, hol van" - mesélte egy angol bártulajdonos, aki elmondta azt is, hogy az egykori focista borzalmasan szürke volt. Megpróbálta kórházba vinni, de Gazza eltántorgott.

"Több más bártulajdonossal együtt azért tiltottuk ki, mert aggódunk érte" - tette hozzá.

Gazza júliusban utazott Spanyolországba egy golfversenyre, amelyet jó cimborája, Steve Pote szervezett; ő bérelt lakást is az egykori focistának. "Paul úgy döntött, hogy Spanyolországban marad. Szigorú gyógyszeres kezelés alatt áll, és elég változékony a hangulata - de keményen inni nem láttam" - állítja a jó barát.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×