Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
319.98
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

"Táncolok majd a halálod napján"

Hatvanöt év házasság után ölte meg feleségét egy brit férfi, aki azt állította: azért gyilkolt, hogy véget vessen neje szenvedéseinek. A házaspárról mindenki azt gondolta, hogy boldogan éli mindennapjait, fiuk azonban kitálalt és elárulta: apja több mint hat évtizeden át tartotta rettegésben a családját.

A jelenleg 89 éves Devonshire-i férfi két évvel ezelőtt ölte meg feleségét. Megverte, majd szíven szúrta, ezt követően pedig a földön fekvő asszony kezébe családi fényképeket helyezett. Õ azt állította: azért végzett nejével, hogy enyhítse fájdalmait, amelyeket a köszvénye miatt élt át.

Fia azonban kétségbe vonta szavait, az apa valódi indítékai pedig sosem derültek ki. A férfit börtönbe zárták, így minden bizonnyal ő volt a legöregebb nagy-britanniai rab.

A börtönévek alatt a 62 éves fia egyszer sem látogatta meg, mindössze egy levelet írt neki, amelyben azt tudatta apjával: még a temetésére sem fog elmenni, sőt, halála napján örömtáncot jár majd.

Mindezt azzal indokolta, hogy apja évtizedeken keresztül terrorizálta családját. Hirtelen haragú és erőszakos ember volt egész életében - állítja a fia.

A férfi és felesége köztiszteletben álló emberek voltak a faluban. Gyakran látták őket együtt kertészkedni vagy kéz a kézben sétálni. Fia azonban most egy évtizedek óta tartó tévhitet tört meg a faluban, és elárulta: apja kegyetlen és erőszakos volt, akitől egész gyermekkorában félt.

Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×