Infostart.hu
eur:
356.28
usd:
308.44
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
A Mohácsi Nemzeti Emlékhely 2025. október 2-án. Megkezdődik a főtér és a környező utcák, valamint a Fogadalmi templom árkádsorának megújítását is magában foglaló beruházás Mohácson, valamint a nemzeti emlékhely megújítása Sátorhelyen.
Nyitókép: MTI/Kacsúr Tamás

Befejezetlen maradhat a mohácsi emlékpark és kiállítás az ötszázadik évfordulóra

A Duna-Dráva Nemzeti Park jogi okokra hivatkozva érvénytelenítette a 2023 óta tervezett emlékkiállítást, mivel egyik bent maradt pályázó sem tudott a megadott kereten belül árajánlatot adni, ám vannak, akik politikai szándékokat és időzúzást emlegetnek. Elképzelhető, hogy csak a tömegsírban talált hősi halottak újratemetésére lesz lehetőség idén, az 500. évfordulón.

A mohácsi vész 500. évfordulójára tervezett nagy kiállítás egészen biztosan nem lesz kész augusztus 29-re, a tragédia napjára, sőt, az is lehetséges, hogy még jövőre sem készül el a 2023 óta tervezett mű – írja a valaszolnline.hu, hozzátéve, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre tervezett jubileumi kiállításra kiírt közbeszerzést ugyanis eredménytelennek minősítette a beruházást irányító Duna-Dráva Nemzeti Park.

Vagyis a pályázatot újra ki kell majd írni, és a hatalmas kiállítás megvalósítása a lap iparági forrásai szerint jelen állapotok mellett legalább 8 hónapot, de akár 1 évet is igénybe vehet, így elképzelhető, hogy csak a 2028-as, 502. évfordulón adják át a költséges, 1600 négyzetméteres komplexumot.

Az áprilisi választás után, de még a kormányalakítás előtt minősítette eredménytelennek a közbeszerzést az illetékes Duna-Dráva Nemzeti Park, többen politikai okokat sejtettek a háttérben a lap értesülései szerint. A pályázatról ki nem zárt két cég egyikének, a Special Effects Zrt.-nek több közös projektje volt a Balásy Gyula-féle Visual Europe Group-pal, ráadásul volt már alvállalkozója a mohácsi kiállítás tervezésével megbízott Pazirik Kft. A másik cég, a Salisbury Régészeti Kft. pedig tíz éve nyert nagyokat milliárdos állami régészeti tendereken.

A nemzeti park vezetője szerint törvényi előírás miatt lett érvénytelen a tavaly novemberben kiírt pályázat.

Závoczky Szabolcs a lapnak elmondja: ha a legkisebb kapott ár is több, mint amennyi pénze a pályázat kiírójának a projektre van, kötelező eredménytelenné nyilvánítani a közbeszerzést. Az ajánlatkérő nemzeti parknál rendelkezésre álló pénz márpedig nettó 1 milliárd 455 millió forint volt, a legjobb ajánlatot tevő Salisbury meg nettó 1 milliárd 689 millióért végezte volna el a munkát.

A koncepció 16 tematikus blokkra épülő interaktív kiállítás: a föld alatti kiállítótérben megelevenedett volna a virágzó Jagelló-kori Magyarország, az Oszmán Birodalom felemelkedése, a hadjárat és a felvonulás napjai, valamint a csata drámája percről percre. Aztán a csatatér és a tömegsírok valósága, no meg a következmények: Mohács emlékezete, a túlélés és a későbbi diadalmas, 1687-es nagyharsányi csata. Utóbbihoz állítólag az előző kormány által a projekt levezénylésével megbízott KDNP-s Hargitai János, mohács térségének akkori képviselője ragaszkodott, Varga Szabolcs szerint ugyanakkor nem igazak azok a vádak, hogy ezáltal a politikus lényegesen lassította volna a folyamatot.

A Lázár-féle intermezzo miatt a kormány végül csak 2024 őszén véglegesítette a 16 milliárdos forrást a Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes körű, átfogó rekonstrukciójára. Ez magában foglalta a meglévő fogadóépület felújítását, valamint az új, földalatti interaktív múzeumi szárny kiépítését és berendezését. Az ÉKM aztán csak 2024 legvégén adta ki az utasítást a közbeszerzések megindítására, ami 2025 elején történt meg: tehát egy évet csúszott a program.

A pécsi Janus Pannonius Múzeummal együttműködve a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének kutatói végezték el a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak antropológiai kutatását és a csatában elhunyt hősök csontmaradványainak tudományos vizsgálatát. Kiderült, hogy a feltárt két tömegsírban nem a csatában meghaltak fekszenek, hanem olyan emberek, akiket a csata után szultáni parancsra mészárolták le az oszmánok. Aztán gödrökbe hajigálták a testeket – mintegy kétezer keresztény hadifogoly csontmaradványait rejtették a tömegsírok. Átadható kiállítás híján az ő újratemetésük lehet a csúcspontja augusztus 29-nek, a csata 500. évfordulójának. Az új emlékkápolna nagyjából ugyanis elkészült mostanra, ezért jó eséllyel szolgálhat majd ötszáz hősi halott örök nyughelyeként.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután itthon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány, Brüsszelben is beadta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. Ez olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a vállalkozások. Az EU értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére esnek a tőzsdék

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére esnek a tőzsdék

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×