Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Sulyok Tamás köztársasági elnök sajtónyilatkozatot tesz a Nemzeti Választási Irodában (NVI), miután hivatalosan befejezõdött a szavazás az országgyûlési választáson 2026. április 12-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Kegyelmi ügy – Kiadta dokumentumait a Sándor-palota

Ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i, keddi közleményében is kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel.

A Sándor-palota azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök a „kegyelmi ügyként” ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i, keddi közleményében kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.

Mint írták, a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy

a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.

„Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat” – fogalmaztak.

Mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy

a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.

A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján; a felsorolás szerint az iratok között szerepel

  • a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről,
  • valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés.

A dokumentumcsomag tartalmazza továbbá

  • a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló 2023. április 3-i feljegyzést,
  • az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját,
  • több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint
  • egy kétoldalas összefoglalót.

Az iratanyag összesen több mint két tucat oldalnyi, a kegyelmi eljáráshoz kapcsolódó dokumentumot foglal magában.

Cikkünk frissül.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×