Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Kedd délután a Sándor-palota Tükörtermében adta át a miniszteri kinevezéseket Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Péter kormánya hivatalba lépő tagjainak. Az eseményről a kormány tagjai együtt mennek át a Parlament épületébe, ahol a 16 órakor kezdődő ülésen esküt tesznek a kormánytagok, Magyar Péter pedig beszédet mond.
Nyitókép: Országgyűlés/YouTube

Republikon: a Tisza 57 százalékon áll, a Fidesz 23 százalékon

Az elmúlt hónapban nőtt a Tisza, és csökkent a Fidesz-KDNP népszerűsége: az előbbi 57, míg az utóbbi 23 százalékon áll a teljes népességben – olvasható a Republikon Intézet közvélemény-kutatásában.

A felmérésben - amit ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készítettek május 8. és 13. között - az áll, hogy a választói aktivitás kiemelkedő májusban, a válaszadók 89 százaléka biztosan részt venne a választáson, ha azt most vasárnap tartanák.

Megjegyezték, ez jóval magasabb, mint a választás előtti részvételi kedv, és a 80 százalékos választási részvételnél is magasabb, azaz a választás eredménye és az azóta történtek mobilizáló hatásúak voltak.

A Tisza a teljes népesség 57 százalékának támogatottságával bír, a Fideszre 23 százalék szavazna, azaz több mint kétszer annyi szavazója van Magyar Péter pártjának, mint a Fidesznek; a Mi Hazánk 5, a DK és a Kutyapárt 1-1 százalékon állnak a teljes népességben - közölték.

Hozzátették, hogy jelenleg a pártválasztók kétharmada a Tiszára szavazna, a Fidesz-KDNP a voksok 27 százalékával bír, a Mi Hazánkra a pártválasztók 6 százaléka szavazna, a DK-ra 2, a Kutyapártra 1 százalék.

Kifejtették, hogy nagyjából minden negyedik Fidesz-KDNP szavazó átpártolt a Tiszához. A biztos szavazó pártválasztók 10 százaléka váltott pártot, ami a Fidesz tábor egynegyedének felel meg, míg a kis pártok támogatottsága nem tér el a választási eredményüktől,

lényegében csak a két nagy párt tábora között volt mozgás.

A kutató cég megkérdezte a válaszadókat, szerintük le kell-e mondania a Fidesz-KDNP-s kétharmaddal megválasztott közjogi méltóságoknak, mint például Sulyok Tamás köztársasági elnöknek vagy a Kúria, a versenyhivatal és az Alkotmánybíróság vezetőinek, akiknek az új miniszterelnök a távozását követelte.

Az eredmények szerint a magyarok közel kétharmada egyetért abban, hogy az említett közjogi méltóságoknak le kell mondania, 28 százalék nem így gondolja.

A parlamenti pártok szavazótáborainak véleménye között természetesen lényeges eltérések vannak: a Tisza szavazóinak 98 százaléka támogatja a lemondásokat, a Fidesz-KDNP szavazóknak mindössze 8 százaléka "lemondáspárti", azonban most először fordul elő, hogy a Fidesz-tábor a megosztottabb, csak kétharmaduk ellenzi magabiztosan a kiemelt közjogi méltóságok lemondását, közel egyharmaduk bár inkább ellenzi a lemondásokat, nem utasítja el kategorikusan ezt a lehetőséget.

A Mi Hazánk tábora kicsi, így a hibahatár magas, és a párt táborának elemzését helyén kell kezelni, de úgy látszik, a Mi Hazánk szavazói továbbra is a Fidesznek kedvező álláspont felé hajlanak, egyharmaduk egyértelműen, másik egyharmaduk inkább ellenzi a szóban forgó közjogi méltóságok lemondását, egyharmaduk pedig maximálisan egyetértene vele.

Közölték azt is, hogy egy hónappal a választások után hat százalékponttal többen emlékeznek úgy, hogy a Tiszára szavaztak, mint ahányan valójában tették, és éppen ennyivel, 6 százalékponttal kevesebben emlékeznek úgy, hogy a Fidesz-KDNP-re voksoltak volna; 4 százalék emlékszik úgy, hogy a Mi Hazánkra voksolt, ez 2 százalékponttal kevesebb, mint a valós eredményük, cserébe a két egyszázalékos párthoz is csapódott 1-1 százaléknyi válaszadó, mindezek azonban már hibahatáron belüli változások.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Zelenszkij béremeléssel és külföldi önkéntesek toborzásának bővítésével kezelné az ukrán hadsereg létszámhiányát. Az alap katonai bér harmadával, 30 ezer hrivnyára nő, a fronton harcoló gyalogosok akár havi 300 ezer hrivnyát is kaphatnak. Közben az EU továbblendítette Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásait, míg Oroszország szerint az ukrán dróntámadások gazdasági károkat okoznak, de Moszkva azt állítja, gyorsan helyreállítják azokat. Nagy-Britannia eközben bejelentette, hogy 2027-ig teljesen betiltaná az orosz eredetű dízel és repülőgép-üzemanyag importját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×