Infostart.hu
eur:
361.18
usd:
317.56
bux:
144309.78
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Pixabay

23 évesen hunyt el az ELTE egyik diákvezetője

Tragikus hirtelenséggel, életének 23. évében elhunyt Füzi Réka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatának (KOLHÖK) elnöke. A hallgatói vezető halálát sajtóinformációk szerint baleset okozta.

Füzi Réka 2023-ban kezdte meg tanulmányait az ELTE Természettudományi Karának környezettan szakán. Rövid idő alatt az egyetemi közélet meghatározó alakjává vált, elkötelezetten dolgozott a hallgatói érdekképviselet és a közösségszervezés területén - írja a hirado.hu.

Kezdetben a TTK Hallgatói Önkormányzatában tevékenykedett, majd a mentorrendszer tagjaként segítette az elsőévesek beilleszkedését. Rendszeres közreműködője volt az egyetemi sportéletnek, így az 5vös 5 km futóversenyek lebonyolításának is.

Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatának elnökévé 2026. május 5-én választották meg.

A fiatal hallgatói vezető halálát a közösségi médiában olvasható információk szerint vonatgázolás okozhatta.

Az egyetem közleménye szerint Füzi Réka nagy tervekkel vágott bele elnöki feladataiba, halála előtti napjaiban is a kollégiumi szolgáltatások fejlesztésén és az érdekképviseleti munka hatékonyságának növelésén dolgozott. Az intézmény Rékát példamutató emberségű, kitartó közösségi emberként méltatta.

Az ELTE közössége 2026. május 19-én 12 órakor tart közös megemlékezést a Lágymányosi Campus Gömb Aulájában, ahol a hallgatótársak és oktatók róhatják le kegyeletüket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: felmentették a Paks II. vezérét, az ügyészségen az aranykonvoj-ügy következményeitől tartanak

Tisza-kormány: felmentették a Paks II. vezérét, az ügyészségen az aranykonvoj-ügy következményeitől tartanak

A csütörtöki bejelentésdömping után a péntek sem bizonyult eseménytelennek: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter felmentette Jákli Gergelyt, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatóját, akinek utódját még a nap folyamán bemutatják. Közben egy kiszivárgott belső levélből az derült ki, hogy az ügyészségen belül már májusban attól tartottak, súlyos presztízsveszteséget okozhat a vádhatóságnak az aranykonvoj-ügy. Magyar Péter személyi védelmét a TEK vette át, a miniszterelnök pedig azt üzent Hankó Balázsnak, kijelentve, hogy a "Tisztítótűz művelet még csak most kezdődött".

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×