Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt kongresszusán a nagykanizsai Kanizsa Arénában 2025. július 12-én.
Nyitókép: Bodnár Boglárka

Republikon: nem volt nyáron trendforduló, nem változott érdemben a két nagy párt támogatottsága

Az elmúlt hónapban sem történt jelentős változás a pártok támogatottságában. A Tisza a teljes népesség körében 5, míg a biztos pártválasztók között 8 százalékponttal vezet a Fidesz előtt – derült ki a Republikon Intézet legfrissebb kutatásából, amely a Mi Hazánk parlamentbe jutásával hárompárti Országgyűlést prognosztizál.

Ezer választópolgár szeptember végi telefonos megkérdezése alapján készítette el legfrissebb közvélemény-kutatását a Republikon Intézet.

„Jelentősen, 5 százalékponttal, tehát hibahatáron felül megnőtt a biztosan szavazók aránya, ami azt is jelzi, hogy egy nagyon fölpörgetett, izgatott, időnként polgárháborús hangulat uralkodik, ami hat a választókra” – mondta a felmérés kapcsán az InfoRádióban Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A megkérdezettek 68 százaléka mondta azt, hogy biztosan leadná a voksát, ezzel szemben 19 százalék nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg elmenne

– magyarázta a kuratóriumi elnök, megjegyezve, hogy a tényleges részvétel nyilván nem lenne ekkora, de az adatok mindenképpen azt mutatják, hogy igenis hat az emberekre, amit látnak, ráadásul nem negatívan, azaz nem elfordulnak a szavazástól, hanem épp ellenkezőleg.

Bár többen mennének el voksolni, mint korábban, de kevesebben biztosak abban, hogy melyik pártra szavaznának. Horn Gábor szerint a Tisza Párt a teljes népességen belül őrzi az 500 ezer fő körüli többségét, azaz 30 százalék szavazna a pártra. Ezzel szemben a válaszok alapján a biztosan a Fideszre szavazók aránya 25 százalék.

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke kijelentette: a Tisza Párt támogatottsága nem csökkent, míg a kormánypárté 1 százalékponttal igen, ami viszont a hibahatárt messze alulmúló mérték. Mindenesetre

nincs szó arról, hogy a Tisza támogatottsága zsugorodna és vele szemben nőne a Fideszé, azaz nem fordult meg nyáron a trend

– tette hozzá. Horn Gábor szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt népszerűsége 2 ponttal nőtt is, így már 8 pont a két nagy párt közti különbség.

A kuratóriumi elnök szerint a Mi Hazánk az a párt, amely még biztosan bejutna a parlamentbe, ugyanis a teljes népesség körében 5 százalék a támogatottsága, a biztos pártválasztók között pedig 8. A DK-t és a Kétfarkú Kutya Pártot is az 5 százalékos parlamentbe jutási küszöb környékén mérték, ez azt jelenti, hogy magas részvételi arány mellett tovább csökkenhet a két párt esélye a bejutásra. A többi párt támogatottsága jelenleg 0 és 1 százalék között mozog.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×