Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
312.18
bux:
147004.05
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Medence a budapesti Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kiderült, mikor nyithat újra Budapest ikonikus fürdője – sokat kell várni

Októberben elkezdődik a Gellért fürdő teljes körű felújítása, a beruházás tervezett költsége 20 milliárd forint. Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója azt is elmondta, hogy miért kell már most bezárnia a létesítménynek.

Mint az Infostart is megírta, október 1-jétől bezár a Szt. Gellért Gyógyfürdő és Uszoda, hogy a szomszédos, vele összeépült Danubius Hotel Gellért felújításával párhuzamosan a fürdő is korszerűsítésen eshessen át. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. közölte: az 1918-ban megnyitott gyógyfürdő legutóbb a hetvenes években esett át komplett felújításon. Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó rekonstrukció, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés. A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, felújítása országosan is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztés.

A felújítás előkészítése 2023-ban kezdődött, amikor a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a koncepciótervet, illetve az engedélyes tervet. Most zajlik a kiviteli terv készítéséhez a közbeszerzési eljárás, de a fürdőnek már be kell zárnia, jórészt mert

a vele egybeépített szálloda felújítása már zajlik, azok a munkálatok már sok problémát okoztak az elmúlt hónapokban.

"Októberben megkezdődik a fürdő kirámolása – , a folyamat a szálloda esetében is több mint egy évig tartott, mi is hónapokat kell ezzel foglalkozzunk. Ezen kívül a feladógépháznak a statikai megerősítése fog megtörténni, ami szintén több hónapot igénybe vevő folyamat, valamint elkezdődnek a nem szerkezeti finombontások annak érdekében, hogy megmentsük és elraktározzuk azokat az értékeket, amelyek az értékleltárban benne vannak, műemléki értékkel bírnak" – sorolta az InfoRádióban Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.

Fenntarthatóság beruházásokat is el fognak végezni az energiahatékonyság növelése, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálása érdekében.

A nagy szerkezeti bontásokat vélhetően 2026 év végén lehet elkezdeni, és

a tervek szerint 2028-ban fog megnyitni a fürdő.

A beruházás tervezett összege 20 milliárd forint, amit a társaság a saját működési cash flow-jának a terhére nem tud előteremteni, ezért hitelt szeretne fölvenni, amit engedélyeznie kell a Fővárosi Közgyűlésnek, és azt követően majd a kormánynak.

A vezérigazgató szerint a jelenleg a Gellértbe érkező forgalmat fel tudja majd venni a Rudas, a Lukács és a Széchenyi fürdő.

"A Rudas fürdő esetében ezért hétfőtől péntekig 6-tól 11 óráig lesz úgynevezett kötényes fürdőzés, amikor hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken férfi nap van, kedden pedig női nap. Ezáltal megőrizzük a Rudasnak azt az értékét, ami a kötényes fürdőzéshez kapcsolódik, majd 11 órától koedukálttá tesszük a fürdőt, így van arra lehetőség, hogy egy nagyobb forgalommal, részben a turizmus, részben pedig a hazai vendégek igényeinek megfelelően tudjon működni a fürdő" – emelte ki Szűts Ildikó.

Szeptember 27-28-án zárás előtti kétnapos rendezvénysorozattal lehet elbúcsúztatni a Gellért fürdőt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Kettészakad a hétvégi időjárás: jön a hidegfront, de nem mindenhol hoz enyhülést Magyarországon

Kettészakad a hétvégi időjárás: jön a hidegfront, de nem mindenhol hoz enyhülést Magyarországon

A hétvégén összességében sok napsütésre számíthatunk, ám szombaton egy északnyugat felől érkező hidegfront átmenetileg megvastagítja a felhőzetet, és elszórtan gyenge csapadékot, esetenként zivatart is hozhat. Az északnyugatira forduló szél élénk, időnként erős lökésekkel kísért lesz, a hőmérséklet pedig szombaton északnyugat felől fokozatosan visszaesik. Vasárnap és hétfőn már túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani csapadék nélkül, a nappali csúcshőmérséklet 24-30 fok között alakul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×