Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Unsplash

Eltűnt a vizük, csak keseregni tudnak a helyiek – videó

A település lakói szerint még sosem fordult elő korábban ilyen. A jelenség, túl azon, hogy érdekes, súlyos figyelmeztetés az egyre komolyabbá váló vízhiány következményeire.

A Cece melletti Malom-csatorna jelenleg teljesen víz nélkül áll, sehol sincs nyoma tócsának vagy vízfolyásnak sem – számol be róla a feol.hu.

Egy ott élő lakos beszámolt róla, hogy 17 éve lakik a csatorna mellett, de így kiszáradva még sosem látta, ez példa nélküli.

Egy amatőr helytörténész szeptember 16-án közzétett közösségi bejegyzésében azt írta: Cece történetében még sosem száradt ki a Malom-csatorna, sőt eddig mindig a túl sok víz jelentett gondot. Hozzátette, a látvány nem sok jót vetít előre.

A Malom-csatornától mindössze pár száz méterre húzódó, jóval nagyobb vízhozamú Nádor-csatorna is rendkívül alacsony vízállással küzd. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a vízszint jelenleg mindössze 20-21 centiméter, miközben átlagosan közel egy méter szokott lenni. Néhány héttel ezelőtt alig haladta meg a 10 centimétert. A vízügyi adatok azt mutatják: nem csupán a kisebb vízfolyások, hanem a nagyobb csatornák is drámai mértékben apadnak, ami komoly hatással van a térség vízgazdálkodásra.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×