Infostart.hu
eur:
389.39
usd:
338.73
bux:
121230.07
2026. március 16. hétfő Henrietta
Woman feet on bycikle pedal in sunset light
Nyitókép: Solovyova/Getty Images

Egy álom valósult meg a Balaton keleti térségében

A Balaton keleti medencéjében újabb 110 km kitáblázott kerékpáros útvonallal gazdagodott a BalatonBike365 projekt hálózata – jelentette be a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke, az új szakaszok felavatása alkalmából megtartott sajtótájékoztatón.

Princzinger Péter emlékeztetett rá, a 2018-ban elkezdődött projekt célja az volt, hogy a Balaton térsége mind a négy évszakban vonzó legyen, illetve, hogy a kerékpáros turizmusba a parttól távolabbi célpontokat is bevonják. Az eddigi eredményekről elmondta: mostanáig 1000 km túraútvonalat, ezen belül 75 tematikus túrát jelöltek ki, 145 pihenőt alakítottak ki, miközben 100 túravezetőt is kiképeztek. Öt kerékpáros portot létesítettek, Balatonfüreden, Balatondöldváron, Keszthelyen, Kapolcson és Badacsonyban, amelyeken széles körű szolgáltatásokkal várják a bicikliseket, akik számára már egy farzsebbe beférő térkép is rendelkezésre áll.

Princzinger Péter tájékoztatása szerint ez az úthálózat bővült most újabb 110 km-rel a Balaton keleti medencéjében. Az útvonalak alacsony forgalmú közutakon, jó minőségű földutakon és kerékpárutakon vezetnek, a meredek emelkedők elkerülésével, így kényelmes és biztonságos bringázási élményt nyújtanak. Az új hálózat 13 települést és 20 turisztikai attrakciót érint, többek között a sajtótájékoztatójának otthont adó Feind Pincészetet, Moto GP-futamok helyszínét, a balatonfőkajári Balaton Park Circuitot, valamint a nádasdladányi Nádasdy Kastélyt. Az eligazodást 300, újonnan kihelyezett tábla segíti.

A projekt kulturális és örökségvédelmi vonatkozásairól Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója számolt be. Kiemelte: a BalatonBike365 új szakaszának kijelölésével még szorosabbra fonódik az aktív turizmus és a kulturális örökség kapcsolata. Ezáltal a kerékpárosok immár a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt is felfedezhetik, amely a régió egyik legkülönlegesebb építészeti és történeti kincse. Meggyőződése, hogy a kastélyaik nyújtotta élmények és a kerékpározás szabadsága együtt új dimenziót nyitnak a Balaton körüli turizmusnak.

A sajtótájékoztatón részt vett Vadnai Jonatán olimpiai negyedik vitorlázó, a VisitBalaton365 nagykövete is, aki elmondta: kiegészítő sportágként sokat biciklizik a Balaton-felvidéken, ezért örül, hogy az útvonalhálózat bővülésének.

Címlapról ajánljuk
Pásztor Szabolcs a Hormuzi-szoros lezárásáról: a kitermelés újraindítása nagyon költséges és időigényes lesz
aréna

Pásztor Szabolcs a Hormuzi-szoros lezárásáról: a kitermelés újraindítása nagyon költséges és időigényes lesz

A kőolajnak rendkívül integrált piaca van, ha bármi történik az egyik szeletében vagy valamelyik részpiacán, azt mindenki megérzi – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. A szakértő beszélt arról is, hogy az olaj esetében összetettebb technológiai kérdések vannak, szemben például a gázzal, melyet adott esetben átmenetileg „el lehet fáklyázni”. Mint fogalmazott, a kőolaj kitermelését nem ilyen egyszerű leállítani, nagyon bonyolult az újraindítás is, sőt vannak olyan kutak, amelyeknél szinte lehetetlen mindez.

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×